"Így, hetven felé"
VERS
MÁJER JÓZSEF
MERÜLÉS
Agyam,
mint zavaros tó vize,
pang koponyámban,
és sûrû
iszappá ülepszik benne
– nagyon mélyre
–
a felhalmozódott szenny,
a posvány,
az értelem salakja.
Elpusztult idegsejtjeim
temetõje.
Feldolgozatlan
e világi
furcsaságok,
teóriák,
mik megfeküdték
gyomromat,
s kételyek
közé
terelték
bizonytalanságomat
– ott sokasodnak.
Totemek
– barbár
õseim hite –
génjeimbe zárva
sorvasztanak.
Újkori
bálványok:
Marx, Engels, Lenin
idegsejtjeimre
kártékonyak.
Mint paraziták
falják
szenilitásba
hajló tudatomat.
Az õrülettel
viaskodó józan ész
még erõs,
ám naponta gyengül.
Ha meg kell adnia magát,
elmémet malomkövek
õrlik,
a téboly takarja le
fejemet,
arcom redõi
közé bújik a közöny,
örökre ott marad
– gyilkos fenevad.
Szememben
szikrázó csillogás,
hangom elkeseredett
üvöltés
– veszett
toportyán hangja –
testem még megvan,
de benne már nem
én vagyok.
Iszapba
ágyazódott értelem
koponyám
mélyén ül.
Feladva énemet
– én is
merülök.
|
|
|
|
