MESE AZ ARANYARCÚRÓL

Az Aranyarcú suhant a Mindenségben,
hogy õstörvény örök szabályait cselekedje,
mit mindennap végez
néma galaxisok szívében.
Szemébõl fények, erõk és energiák szálltak
széles csapatokban a Földre.
Az áldott fényt égre nyúló lombokkal
várta az erdõ, a rét,
várta a föld, a jó anyaföld,
hogy méhében szunnyadó magvakból
új élet induljon reménykedve –
másabb világ felé.


ARANYSZARVAS SZALADT ELÕ

Aranyszarvas szaladt elõ
felhõhegyek mélyébõl,
mint patak iramlott
álmodó kövek között.
Csobbant az ég, pördült,
s a szél kacagott.
A Tündöklõ Szarvast
felhõhullámok kísérték.
A Sötét Vadász
szitkozódva állt
az égi partokon...
És az Aranyszarvas
feszült inakkal úszott
csillagkorallos tengeren –
a Végtelenbe.