Sándor Anna
könyvének címéből és
alcíméből tudhatjuk, hogy a közismert és
közkedvelt kulturális központról, a
Spinozáról lesz szó, amely étterem
és színház egy fedél alatt, és amely
már 10 éve működik. A könyvből
elbeszélgető, esszé stílusban megtudjuk, hogy mi
történt a nyitás óta, milyen előadások
voltak, kik léptek fel, kiket támogatott a Spinoza
fellépési, megmutatkozási lehetőséget adva
(pontos statisztikai adatokat is tartalmaz a könyv az
előadásokról, a fellépőkről).
Színpadának és
közönségterének nagyon kicsi, sőt apró
jellege új műfajokat kívánt, valamint
családiassá, közvetlenné váltak a
fellépések. A szórakoztatás mellett az
ismeretterjesztést is feladatának tekinti a tulajdonos
– mint ahogy ez kiderül a könyvből – olyan
értelemben is, hogy külföldön élő vagy
élt és dolgozott művészek
munkásságát is színpadra vitték itt,
vagy a falakat is felhasználva
kiállításokkal tették vonzóvá
a teret. A múlt idő csak a könyvismertetése miatt
indokolt, szerencsére ugyanezt jelen időben is el lehet mondani.
Az az elképzelés, hogy egy helyen legyen a
színház és az étterem, szinte
egyedülálló Budapesten, az egész
országban, az ötlet eredeti és merész. A
vacsorázó közönség asztalai
között a színházi bejárat felé
igyekvő és ott sorbanálló (nincsenek
számozott helyek) színházi
közönség zavarhatja az asztaloknál
békésen beszélgetőket és a
pincéreket, és ha még mindez télen
történik, akkor a ruhatárban is nagy a tömeg
hét óra előtt. Az étterem–
színház kettősségéből következő
problémák, türelemmel, kedvességgel
feloldhatók. Ezt nemcsak a szerző állítja, hanem a
gyakorlat is bizonyítja. Az étterem persze nemcsak este
működik, egész nap nyitva van, akkor is szívesek, ha
csak egy kávét fogyaszt a vendég. Az étlap
vonzó ötleteket tartalmaz, és a
megvalósításuk is kellemes –
felvállalva a színház
kísérletezésre hajlamos stílusát.
Ha minden ilyen olajozottam működik most, akkor kire vonatkozik
a főcím?
Az egész projekt megálmodójára,
megvalósítójára, a nehézségek
legyőzőjére és az egész működtetőjére,
a könyv szerzőjére, Sándor Annára. És
ki teszi fel ezt a kérdést Annának? Ő saját
maga, elég gyakran, mert gyakran találkozott és
találkozik falakkal, korlátokkal,
nehézségekkel, amelyekről beszámol a
könyvben. Mit válaszol ő erre a kérdésre?
Megismétli a kérdésnek szánt szavakat, csak
éppen nem tesz már a mondat végére
kérdőjelet, hanem egyszerű kijelentésnek szánja.
Ha végigolvassuk a könyvet és megismerkedünk
egy ilyen kulturális szempontból csodálatos
elképzelés megvalósításának
nehézségeivel, akkor azt mondjuk, lehet, hogy Anna
tényleg nagy fába vágta a fejszéjét,
de nagy szerencsénk van, hogy ezt ő meg merte tenni.
Számomra is érdekes, hogy milyen előadások
vannak/voltak a színházban ez alatt a 10 év alatt,
de a legizgalmasabb a könyvben az, ahogyan közvetlen
stílusában és szinte beszélgetve elmondja
Sándor Anna a vállalkozás
megvalósításának meglepetéseit, a
hivatalos szervek kívül maradásának
történetét, a megígért
támogatások elmaradásának
megrázó (és tényszerűen egyszerűen
tragikus) élményét.
Nekem a könyv elsősorban Annáról szól,
arról, hogy hogyan lehet valami teljesen újat megalkotni,
arról, hogy egy vállalkozás
megindítása és életben tartása nem
elégszik meg egy-egy terület szakmai
tudásával, mindenre szükség van. Anna a 10
év alatt volt menedzser, mecénás,
író, rendező, kritikus, megbízó,
étteremvezető, álmodozó és akaratos, erős.
Mindehhez Anna vidám, mosolygós, csinos, szelíd,
halkszavú. Ebben is újat hoz a hangos
járású, magas hangon kommunikáló,
ellentmondást nem tűrő, gyorsan mindenen átrohanó
mai menedzserekkel szemben.
Mi kell a sikerhez? Nem menedzser, hanem ember, egy olyan ember,
mint Anna.
(Sándor Anna: Anna, te hülye
vagy? Spinoza a Dob utcában. Ab Ovo K., Bp., 2013, 263 old.)
