Örökké virágáruslány
HOZZÁSZÓLÁS
Rozmaring Lajos
Az emberi lét értelméről
Céltalan
vágyakkal,
Rombolt hitek útján
Megyek, megyek,
Megyek a semmibe.
Célt keresel, buta ember,
Célt a nagy
céltalanságban?
Miért áll e
világegyetem?
Miért fogantattál
anyád hasában?
Hová megy ez emberi
nemzedék
Véges – végtelen
útján?
Nem tudja senki,
Nem is fogja talán.
Tizenkilenc éves korom táján írtam ezt a
kis versikét. Azóta is fennálló
bizonytalanságok fogalmazódnak meg benne. Káoszos
embervilágunkban megszámlálhatatlanul sok
ellentétes – egymás hatását
kioltó – irányzat, tendencia, elv működik,
valamilyen végső eredményesség
bizonyíthatósága nélkül. Pontosabban
– miután legtöbbjük történelmi
múltra tekinthet vissza – nem hogy
eredményesség, de kimondottan káros voltuk
bizonyosodott be. Ez az ítélet az emberi lét
általános, valamint egyénre vonatkozó
kívánalmai és elengedhetetlen igényei,
pontosabban ezek nem teljesítése alapján
mondható ki.
Legtermészetesebb általános igény lenne
ugyanis az emberi nem emberhez méltó
létének, fennmaradásának
biztosítása, olyan körülmények
megteremtése, amelyek hosszútávon is az
egész megmaradását teszik lehetővé. A
jelenleg uralkodó nagy vallások, mozgalmak belső
és külső háborúi, amelyek a jelenben is
folytatódnak, erre való alkalmatlanságukat
bizonyítják.
Kétségtelen viszont, hogy maga ez az igény
valójában a közelmúltban alakulhatott ki,
miután ez eddig a földrajzilag távol
lévő, más elveket valló
közösségek függetlenül
élhették a maguk életét, ill.
pusztíthatták egymást. Az illeszkedés
gondja csak mostanában vetődött föl komolyabban,
amikor összenőtt a világ, és teljesen más
felfogású és létszemléletű emberek
kerültek mindennapi életkapcsolatba.
Nem megkerülhető tehát az egységes
létszemlélet, az egységes életvitel
kialakítása a pozitív és alkotó
együttműködés céljából, ha nem
akarjuk, hogy a társadalom állandó konfliktusokban
őrölje föl az energiáit.
Egy közösen elfogadható, és
általánosan követhető – akár
vallási – elv kellene, hogy legyen a
választék listán, amiről történelmi
tapasztalatok bizonyítják, hogy erre alkalmas.
Láttuk, és látnunk kell azonban, hogy ilyen nincs,
hiszen bármely nagy világmozgalom története
véres és gyilkos háborúkról –
ember-irtásokról – szól, tehát
még önmagukon belül sem oldották meg a
békés, gyümölcsöző
együttműködés feladatát.
Elvi megoldásként természetesen
mondhatnánk, hogy váljanak szét a
közösségek, alakuljanak vissza az etnikai alapon
együvé tartozó nemzetállamok,
működjenek valami jól választott vallási
elvek alapján, és akkor megszűnik az
együttélés gondja.
Józanul, a meglévő helyzet és
kö-rülmények alapján azonban jól tudjuk,
hogy ez így nem megvalósítható, azzal a
pikantériával, hogy a nemzetállamok
együttélése konfliktusokkal terhelt,
háborúkkal tarkított az eddigi tapasztalatok
szerint.
Nincs tehát, nem alakult ki semmilyen világot
átfogó cél, és így az egyén
életének értelmet adó gondolat – elv
–, amelyre felesküdve az egyén is értelmet
adhatna az életének, hiszen bármi szépet
és jót, bármit létrehozva, az
végül is elvész majd az általános
káoszban.
Értelmes cél csak az egészre vonatkoztatva
fogalmazható meg; de ha az egész – úgy,
ahogy van – értelmetlen, akkor nem lehetséges
értelmet adó részfeladat sem.
Elfogadva ezt a realitást, fel kell tehát adnunk a
vonatkozó szigorú elvárásainkat,
miután épp a történelem ad
példát arra is, hogy kis közösségek
– de akár egyének is – nagybecsű
értékek létrehozására
képesek, nem beszélve arról, hogy egyetlen ember
élete önmagában is érték, ill.
azzá lehet.
A társadalom káoszos elrejtett bugyraiban sokszor
létrejönnek az egyéni értékek
kiteljesítésére alkalmas
körülmények. Tudatos társadalmak gondoskodnak
is arról, hogy lehetőségek nyíljanak az
egyéni képességek
kiteljesítésére, pl. értelmes feladatok
megjelölésével, ezek megoldásának
támogatásával.
Értelmes feladatokat csak értelmes – széles
látókörű – és jóhiszemű, művelt
emberek tűzhetnek ki; miután azonban a
döntéshozók nem mindig esetben ilyenek, az
értelmes egyénnek magának kell döntenie a
legtöbb esetben.
Az egyén alapvető és első értelmes feladata, hogy
keresse és megtalálja önmagát –
pontosabban azokat a tevékenységi területeket,
működési módokat, amelyekben jól érzi
magát éppen amiatt, hogy itt, ezekben eredményes,
produktív.
Ez a feladat csak a gyerekkorban hathatósan adott szülői,
nevelői segítséggel oldható meg. Ez a
segítségadás a szülők és nevelők
számára elengedhetetlen feladat, ami végül is
értelmessé teheti, tehetné az
életüket.
Az a szülő vagy nevelő, aki eredményesen ennek szentelte az
életét, nyugodtan elmondhatja, hogy volt értelme
az életének.
Az egyén, aki ilyen alapon jó indítást
kapott, először játékos
tevékenységekben kipróbálhatja
magát, és fölfedezheti először azt, hogy milyen
tevékenységekhez vonzódik, miben tud
eredményes lenni. Ez már viszonylag korán,
még az iskolaérettség előtt is kitűnhet.
További nevelői, valamint társadalmi
segítséggel olyan egyéni
életpályák alakulhatnak ki, amelyek
végén eredményes és értelmes
életet mondhat magának az a szerencsés
egyén, akit jól indítottak, és szeretettel,
megértéssel támogattak.
Miután minden egyénben sokféle
képesség, sokféle megvalósulási
lehetőség rejtezhet, nem szükségszerű, hogy
életpályája egyetlen területre
korlátozódjék.
Még a múlt század közepéig is
talán közkeletű felfogás szerint az volt a
szép, az volt a jó, ha valaki egyetlen
pályán futott végig. Ez valójában
legtöbbször így helyes és eredményes,
mára azonban sok új lehetőség adódik, amit
okosan ki lehet használni.
Társadalmi gondok abból adódnak, hogy a
szegényebb rétegek fiai számára a fenti
gondos tervezéssel kialakított pálya csak igen
ritkán lehetséges, másrészről vannak igen
kis társadalmi elismertségű foglalkozások,
amelyeket azonban valakiknek csinálni kell.
Fel kellene emelni tehát az ilyen foglalkozások
társadalmi presztízsét, általánosan
tudatosítani azt, hogy a takarítás, az
anyagmozgatás, a betegápolás épp oly
fontosak a társadalom életében, mint akár a
jó szervezés, vagy pl. bonyolult gépek
irányítása.
Ne érezhesse tehát senki, aki ilyen munkát
végzett, hogy értelmetlen volt az élete.
Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a nagy
teljesítmények mögött mindig
bizonytalanság és kisebbrendűség
érzése fedezhető föl. Aki egyszer magára
talált, nem „teljesít”
többé, hanem – van, létezik. Nem hiszi
már azt, hogy életének valami
„világra-szóló” siker adhat csak
értelmet.
A világtörténelem nagy tettei,
világraszóló sikerei mögött mindig olyan
emberek állnak, akiket belső,
jelentéktelenségük érzete hajt külső,
kifelé látszó teljesítményekre.
Tetteiken keresztül bizonyítani akarnak a
világnak, holott valójában senki sem kéri,
és nem is várja tőlük a bizonyítékokat
– önmagukon kívül.
Önmaguknak akarnak bizonyítani, csak az a
kérdés, hogy mit? Aki túl sokat teljesít,
minél előbb kérdezze meg önmagától,
hogy miért teszi; így később nem lesz
elviselhetetlen a csalódása.
Az őszinte válasz az elismertség kivívása,
hogy elismerjék, hogy szeressék. Ezen az úton
azonban valódi, bensőséges, személyre
szóló szeretet nem vívható ki,
legföljebb a teljesítménynek szóló
érdeklődés, tisztelet.
A szeretet oktalan, és nem lehet megszolgálni.
„Szeretlek, mert te vagy a legjobb focista” – abszurd
kijelentés. Ennek ellenére sokszor láthatjuk, hogy
rendkívüli sport-teljesítmények ennek
jegyében születnek, és a sportoló akár
a halált is kockáztatja, csakhogy neve
történelmileg is meg legyen örökítve,
és még az utódok is szeressék.
Ez utóbbi ugyan eredménnyel kecsegtető gondolat egy
nagyon régi történelmi példa szerint
is. Mélyebben belegondolva azonban egy, az életet
értékén vevő szeretetteljes
közösség egyetlen sportolóját sem
engedné, hogy halálra erőltesse magát.
A halál tehát épp a szeretet
hiányának bizonyítéka!
Sokan hiszik ennek ellenére ma is, hogy akár a
halálig történő önfeláldozás
valamilyen teljesítmény érdekében
értelmet adhat az életüknek. Félő azonban,
hogy az ilyen gondolkodású ember mások
életét sem veszi értékén, és
hajlandó feláldozni valamilyen „szent
cél” érdekében. A háborúkat
elindító tömeggyilkosok ebből a
fajtából kerülnek ki. Önigazolásukat
tehát valamilyen „értelmet adó”
célkitűzés támasztja alá. Van erre is
néhány történelmi példa. Ne
kövessük!
Ezek a gondolatok adják az én
hozzájárulásomat az értelmes élet
problematikájához, hozzásegítve engem, hogy
részben legalább is értelmesnek véljem a
magam életét.
♣ ♣
♣
|