Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Könyvek a világunkról

(Gazdaság, Társadalom)

Tóth Attiláné dr.

Közgazdászok, filozófusok, történészek, pszichiáterek, mérnökök fogtak össze, olyanok, akik szakmai elkötelezettségük mellett szívesen gondolkodnak a jövőről, arról, hogy mit jelent/jelentett az egyén számára egy adott történelmi, gazdasági helyzetben dolgozni, élni. Három könyvet töltöttek meg tanulmányaikkal, összesen 31 cikkel. Az első kötet címe: Történelem, egyén, vállalat, a másodiké: A jövő és 2012, a harmadiké: Egyén a gazdaságban. A három kötet egy sorozatot alkot, a Gazdaság, Társadalom címût. Reméljük, hogy folytathatjuk a sorozatot további tanulmányokkal.
Az első, a Történelem, egyén, vállalat, az úgynevezett „fekete könyv” egyik  szerzője a hitelminősítő ügynökségek megállapításainak, döntéseinek hatására és ezzel együtt a felelősségére hívja fel a figyelmet. A gazdaságok a 21. század elején küzdenek a válságokkal, próbálják kezelni – erről mond véleményt a második tanulmány. Mind a két közgazdász szerző olyan fontos gazdaságot jellemző tényezőkről beszél, amelyeknek a jövőre gyakorolt hatása nem tagadható.
További négy cikk a vállalatok problémáit elemezgeti, megpróbálnak választ adni arra a kérdésre, hogy mennyire változott meg a vállalatok helyzete, feladata a klasszikus szerepkörhöz viszonyítva, és minek kell még történnie a pozitívabb jövő érdekében. Nem csupán a vállalat jövőjéről van szó már, hanem az egész társadalomról, sőt a világunkról.
A „sárga” kötet első részének tanulmányai érdekes, fontos problémákat vetnek fel, és ezeknek későbbi alakulásáról, jelentőségük erősödéséről tájékoztatnak. Az internetes anonimitás után a nők gazdasági szerepének növekedéséről olvashatunk. Sajátos, sőt megdöbbentő az, amit a vér jelentőségéről olvashatunk. A különböző, a jövőben várhatóan gyakoribbá váló betegségek miatt nagy jelentősége lesz annak, hogy el tudjuk-e látni betegeinket „élő” vérrel.
A víznek sem csökken jelentősége, sőt lehet, hogy hiányán majd hatalmi harcok alakulnak ki a jövőben. A várossá nyilvánítás fontos esemény egy település életében, de hogyan alakul majd az új város élete, hogyan hat ez az átminősítés a jövőjére – ezt boncolgatja az egyik szerző.
Izgalmas és eldönthetetlen vitát kavar az a kérdés, hogy hogyan látjuk ma, a jövő embere írni vagy olvasni fog inkább, vagy mind a kettőt teszi, talán egyiket sem. Ki tudja ezt? Elég pesszimista jövőkép születik, ha a jövő nyugdíjasainak életét akarjuk magunk elé képzelni, mert most sem ellentmondásmentes ez a világ.
Választ kapunk (vagy talán nem kapunk) arra is, hogy a demokrácia és a félelem hogyan férnek össze, vagy egyáltalán összeférnek-e a társadalomban.
E kötet nagyobb része a bûnözéssel, annak mostani formáival okaival és következményeivel foglalkozik. Szó van a korrupcióról, egy régi „népszerû” botrányról (TOTO-botrány) és annak szociológiai, történelmi érdekességeiről. Olvashatunk egy roppant tanulságos és nem hétköznapi tanulmányt a bûnözés statisztikai jellemzéséről. A jövőkutatás módszertani szempontjából is érdekes a visszatekintés egy 30 évvel ezelőtti bûnözés előrejelzés „történetére”, a megvalósulási (vagy nem megvalósulási) érdekességekre.
A harmadik, „drapp” kötetbe került elhelyezésre (túlzsúfoltság miatt) a tolvajokról szóló tanulmány, amit mindenkinek ajánlunk, mert lehet, hogy találkozunk velük az utcán, otthon, bárhol, bármikor.
A harmadik kötetben egy olyan jelenségről olvashatunk, amelyhez régi történelem órák emlékei kötnek. Megismerkedtünk történelmi korokra jellemző luxusról, a luxusfogyasztásról, és kialakult a csodálattal vegyes véleményünk erről, csak hogy mára már minden megváltozott, és így megváltozott a luxusfogyasztó is – állítják a szerzők.
Új jelenség és rövid idő alatt népszerû lett a kuponok használata. Jelentőségükkel, szerepükkel, divatra jellemző voltukkal foglalkozik az egyik írás, közvélemény kutatásra alapozva a mondanivalóját.
Három jól körülhatárolható csoport van megszólítva és jellemezve a drapp kötetben, a fiatalok, a cigányok és a falusi szállásadók. Létszámuk ugyan különböző, de mind a három csoport különös helyet foglal el a társadalomban. Mind a három csoportot viták veszik körül, és megoldatlan problémákat hordoznak. Nem tagadhatjuk, hogy meghatározó szerepük attól függ a jövőben, hogy a társadalom milyen válaszokat ad a gondjaikra.
Az „Egyének a globalizációban” alcímû tanulmány jól párosítható a „Félelem, demokráciaelmélet, tudományelmélet” (sárga kötet) címû cikkhez, nem csak azonos szerzőjük, hanem korunk mély elméleti jellemzése miatt is.
A köteteket ajánljuk azoknak, akik az elcsépelt és sokszor elkeserítő eseményekről szóló híreket már nem szívesen hallgatják, de nem veszítették el érdeklődésüket a társadalmi problémák iránt, és aggódó szemmel figyelik a jövő alakulását.
A könyvek kiadója az  Arisztotelész Bt (www.arisztotelesz.hu).

(A II. kötetben olvasható Györgypál Katalin: Írunk és/vagy olvasunk a jövőben? Gondolkozzunk kulturáltságunk lehetséges alakulásáról. In: Gazdaság, Társadalom II. A jövő és 2012, Arisztotelész K., Bp., 2012, 36-47. pp. Neten olvasható:
http://mek.oszk.hu/11500/11505/11505.pdf – A szerk.)

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©