Ha etimológiailag vizsgáljuk a válság
szót, mélypontot, változást és
változáspontot egyaránt jelent. Anyagi, lelki,
egzisztenciális válságokról
beszélhetünk. Ezekkel szinte akaratlanul is kapcsolatba
kerülhetünk.
Adóssága miatt anyagi válságban van az
ország lakosságának jelentős része, de
nincs a Földön egyetlen ország sem, amelyiknek ne
lenne államadóssága. Svájcnak,
Japánnak, a Skandináv-államoknak, egyszóval
mindenkinek. Tudni kell, hogy a hitellel véső soron a
jövőnket éljük fel. Anyagi válságba
kerülhetünk pillanatok alatt. Elköltjük
pénzünket, és váratlanul érkezik egy
nem várt számla, amit viszont be kell fizetnünk.
(Büntetés, parkoló cédula hiánya stb.)
Lelki válságba sodorhat bennünket egy rossz
egészségügyi lelet, valamelyik szerettünk
elvesztése. Barkácsoló ember lévén,
nekem sokat segített apa. Ő olyan volt számomra, mint egy
harmadik kéz. Amikor meghalt, a bánat mellett
sokáig úgy éreztem, elvesztettem egyik kezem.
Sok-sok idő kellett, amíg megtanultam két kezemmel
pótolni őt.
Egzisztenciális válságba taszíthat
bennünket egy addig biztosnak hitt munkahely elvesztése.
Ekkor nem csak az anyagi forrás szűnik meg, hanem
kollegiális, baráti kapcsolatok is a szakadék
szélére kerülhetnek.
Aki sarkítottan éli meg válságait,
szinte valamennyi fajtája kiránthatja lába
alól a talajt, meginog vele a világ.
A válságok egyes fajtájait mi magunk
okozhatjuk, zúdíthatjuk magunkra, míg más
fajtáira nincs különösebb hatásunk, azok
jönnek hívatlanul is.
Néhány éve egy autót akart venni a
lányunk. Nem újat, hanem olyan 2–3 éveset.
Nézegettük a kis autókat, és több helyen
is kíváncsian megkérdezték,
készpénzzel fizetünk, vagy hitelre
vásároljuk. Készpénz, mondtuk. Nekik
viszont jobb a hitel, volt a válasz. A hitelnek, gyakorlatilag a
semminek nagyobb volt az ázsiója, mint a leszámolt
készpénznek. Talán a bankok hitel esetén a
kereskedőknek külön osztalékot fizettek?
Az első lelki válságom valamikor gyermekkoromban
volt, amikor először elindultam az oviba. Elszakadni a
családtól, egy idilli környezetből,
belecsöppenni az ismeretlenbe. Nem tudtam mást tenni, mint
sírni. Lelki válságunkat a félelem, a
megszokott biztos környezetből való kikerülés,
az új környezet kellemetlennek, ismeretlennek hitt volta
okozhatja legtöbbször.
Valamennyi válsághelyzetünkből tanulhatunk.
Kideríthetjük magunk, vagy segítséggel az
okot, az okokat, és módosíthatunk
életvitelünkön, hogy ha lehetséges, ne
kerüljünk máskor hasonló helyzetbe. Sajnos,
amit a sors, a végzet mér ránk, az alól nem
menthetjük ki magunkat. Sőt, hiába ismerjük az előző
okokat, az azokat kiváltó
történéseket, mégis megtörténnek
velünk hasonlóak többször is. (Ismerek olyan
asz-szonyt, akinek már a negyedik férje van. A
többitől elvált, mert alkoholisták voltak. A
negyedik szintén iszik. Ő reménységgel teli, vakon
választ mindig. Neki ez a végzet, a fátum.)
Válságaink néha rendkívüli
teljesítmény megtételére
ösztönöznek. Én József Attilát,
legnagyobb költőnket állítom példának.
Ő a szeretetlenség magányában,
örökös válsághelyzetben alkotta
szomorú-bús költeményeit. Ha
történetesen boldog házasságban él
három nagy szerelme közül valamelyikkel,
születhettek-e volna olyan csodás versei, mint
magányában?
Már 1921-ben megírja az Egyedül c. versében:
„Egyedül fogok én állni a világon, /
Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.”
Ha ismerjük műveit, láthatjuk, József Attila
folyamatos válságban volt. Kibékíthetetlen
ellentét vonul végig egész élete
során közte és a világ között, amit
elsősorban érdemtelenül kapott sorsa váltott ki
belőle.
Az élet folyamatosan tanít bennünket. Naponta,
olykor percenként állít bennünket
választás elé. Miniválságok
sorozatával próbál bennünket
eligazítani a mindennapok megpróbáltatásai
között. Ha nehéz a választás, vagy nem
tudunk választani, kerülhetünk válságos
vagy válság közeli helyzetbe.
Művészek, alkotók kerülhetnek alkotói
válságba. Szinyei Merse Pál például
közel egy évtizedre félretette az ecsetet, nem
festett egyetlen vonást sem. (Válás
feleségétől és a megbecsültség
hiánya késztette rá.) Alkotói
válságba bárki kerülhet. Én
például, ha megírok egy nagyobb lélegzetű
valamit, ami esetenként hónapokig is eltart, úgy
érzem, kiürültem, nincs egyetlen
értékelhető gondolatom sem. Ez eltart esetenként
pár hétig is. Ha sokáig tart, akkor már
alkotói válságról beszélhetünk.
Kinek-kinek a vérmérséklete szerint ilyenkor
hagyjuk békén kiürültnek tűnő elménket,
vagy kezdjünk bele egy korábban kiagyalt terv
megvalósításába.
Az egész világ, benne mi magyarok, és
személy szerint minden egyén válságban van.
Ha alaposabban vizsgálódunk, talán minden
túlpörgetett körülöttünk. Folyton
rohanunk, nehogy valamiről lemaradjunk. A XX. század
második felének kezdetén élő
generációk még sokkal szerényebben
éltek, aminek nem a vesztes világháború
volt elsősorban az oka, hiszen nagyjából korábban
is hasonlóra tellett. Mára nagyobb, komfortosabb
lakásokban élünk, melyeknek télen is
fűtött minden szobája, autó, tv és sok
más értékes, vagy annak hitt dolog áll
rendelke-zésünkre. Nem hiszem, hogy annyival többet
dolgozunk, és azt sem, hogy sokkal hatékonyab-ban, akkor
meg miből van? Hitelből, eladósodásból, melyből
válságok, krízishelyzetek alakulnak ki. A
csecsemőket és az aggastyánokat is
beleszámítva lakosonként 2,4 millió forint
a tartozásunk. Hát ebből a jólét!