Sokan mondják, hogy manapság egy
könyv megjelentetése semmiség: pár
hónap, sőt pár hét alatt készen lehet. S a
mai modern nyomdatechnikával olyan könyvet lehet
elővarázsolni, amilyet félszáz évvel
ezelőtt nem is álmodhattunk. Álomszépek! Mint egy
csodaszép álmot, csak legyen hozzá elég
pénzed! Mondják, tehát lehetséges…
Kedves Olvasó! Nekem mégis más a
véleményem, mert más a tapasztalatom. Ó,
nem olyan egyszerű egy szép könyv születése
még a számítógépek s a fejlett
nyomdatechnika korában sem!
Én a három gyermekem hamarabb világra hoztam, mint
a legjobbnak, legszebbnek tervezett könyvem. Pedig hajdan ott is
voltak gondok és komplikációk. Mert az első
gyermekem korán és karácsony
éjszakáján akart megszületni, amikor sem
mentőautó, sem taxi nem volt kapható ott a város
szélén, ezért a közelebbi
kórházba is 4 km-t kellett begyalogolni. A
távolság legyőzésére kellett
koncentrálni, a fájdalmak fokozódása
mellékes volt. A szülőágyra feljutás maga
volt a győzelem, a gyermek kézbevétele a
megdicsőülés. A harmadik gyermekem pedig a kerti
munkám közben igyekezett erre a szép-új
világra.
Elvetem tehát a sokak által hangoztatott
véleményt, hogy manapság (a XXI. század
elején) egy jó-szép könyv
megszületése kevesebb időt és pénzt
igényel, mint egy gyermeké. Igaz, van némi
hasonlóság a könyv és a gyermek
születése – a fogamzás, a kihordás, a
vajúdás – között. De most nem
bocsátkozom fejtegetésekbe.
A Gyermek születése tele van titokkal, misztériummal
– de a Könyvé is! Saját tapasztalatom, sőt
kálváriám történetével
óvom kedves olvasóim: nehogy belevágjanak naivan
és vakmerően ma könyvkiadásba, igen
kockázatos vállalkozás! Amikor 70 évesen
újabb könyvem kiadását határoztam el,
egy összegező jellegű, igazi szép könyv
megjelentetését, azt hittem, kellő tapasztalattal
rendelkezem már, és 9 hónap bőven elegendő lesz az
egészséges, szépséges
újszülött Könyvem világra
segítésére.
Mert képzeletben minden együtt volt hozzá, ami
lényeges:
– a nagy szerelem – a könyv
fogamzásához, megírásához;
– a gondosság, egészséges
életmód – a kihordáshoz, a
megszerkesztéshez;
– az erős akarat, testi-lelki erőfeszítés – a
vajúdáshoz, kiadáshoz…
Csakhogy! Több lett a bonyodalom, hosszadalmasabb a
vajúdás, mint a gyermekeimnél! Bár ma a
születés előtt meghatározható a Gyermek neme,
figyelemmel kísérhető a fejlődése, mégsem
biztos, hogy olyannak jön a világra, amilyennek
elképzeltük. Tanuljanak hát az én esetemből!
Mi minden kell ma is egy könyv megjelentetéséhez?
– Pénz, pénz, pénz! – mint Zrinyi
Miklós idején a nemzet haderejének
megteremtéséhez.
– Tájékozódás, kapcsolat,
pályázatok írása ennek
előteremtéséhez.
– Céltudatosság, kitartás, ravaszság
– még a nyomdai munkák idején is.
Ha szegény és már öreg az alkotó,
ismeretlen, nincs mögötte neves ajánló –
párt vagy intézmény –, bizony sokszor
eszébe jut a kiadási kálvária
folyamán szegény Csokonaink panasza: „Az is bolond,
aki poétává lesz Magyarországon!”
De a XXI. században is kálváriát jár
a „Nevesincs” szerző:
– Árajánlatokat kérsz a
különböző kiadóktól,
nyomdáktól (több mint százezer forintot
kér, kimutatása alapján).
– Pályázatokat írsz a kulturális
intézményekhez, alapítványokhoz
(felmagasztalva könyved, megalázva önmagad), hetekig
vársz a válaszra.
– Majd megérkezik a szíves
sajnálkozás: nem adhatnak neked sem, mert szegény
az ország, legfeljebb közösségeket
támogathatnak. De biztatnak: írj, ne add fel!
Talán jövőre más lesz.
– Ezért előfizetőket és „szponzorokat”
keresel, gyűjtögetésbe kezdesz nemes koldusként.
Kapsz is valamennyi alamizsnát, leginkább magadfajta
nyugdíjasoknak nyílik ki a szíve és
pénztárcája egy-egy könyv erejéig.
– S ha így lesz némi
„alaptőkéd”, már reménnyel –
vakmerőséggel – vágsz bele a kiadás
előkészítésébe. Közben az
igényeid leszállítod, mindent a
várható kiadási költségek szerint
tervezel (papír, oldalszám, illusztráció:
fekete-fehérben…).
Igen. Tervezel újra, okoskodsz, kalkulálsz és
kicsinyeskedsz. Te még öreg írógéppel
dolgoztál, ma már
számítógéppel mindenhol. Neked is
„pendrive”-on célszerű benyújtanod a
kéziratot. Választhatsz ugyan: ha nem a nyomda
végzi el a szöveggondozást, talán
olcsóbban is kijössz. Ha van ismerősöd (akár a
volt munkahelyeden), akkor minden OKÉ! Csak várni kell az
alkalmas időre. Közben mindent úgy kell megtervezned, hogy
nélküled is „flottul” menjen a
gépelés. Tehát te kisiparos módján
kiszámítod az egy oldalra kerülő sorokat, és
hogy melyik írásod hova kerüljön tartalom,
hangulat, méret – és a leendő olvasó
igénye szerint.
Tehát kirostálod, kigereblyézed a hajdani kedves
műveket – már az új minőség és
méret szerint. Jó, ha baráti kritikus ebben
segít, mert elfogult lehetsz ám! Csak már a
feladatokban összezavarodsz, kapkodsz. Mit és hova
célszerű tenni, hogy álmaidból megmaradjon a
legszebb, a lényeg?
S ha e zűrzavarban elveszíted a kéziratod egy-egy
fejezetét (mert megtörténhet), vigasztalhat, hogy
kevesebből könnyebb a válogatás.
Így újra elkezded a szerkesztést, de már a
sztoikusok nyugalmával. Végre összeáll a
kiadásra alkalmasnak vélt kézirat, és
pendrive-ra kerül. (Közben eltelik pár hét,
hónap, de ezalatt szaporodik kissé a kiadáshoz
való tőke is, mert nem feledkezhettél el a
gyűjtéséről!)
Mehetsz a Nyomdába. Ott majdnem biztos vagy abban, hogy a magad
szerkesztette és illusztrációval ellátott
kézirat 12 ívnyi terjedelmű könyvvé
érik a nyár folyamán. Teljes a bizalmad. A neves
Kiadó tudja a dolgát, nem is kell mindent
szerződésben rögzíteni… Gondolod.
Pár hét múlva érdeklődsz. Jön a
meglepetés: a nyomda tördelője kész van a
rábízott feladattal. Csakhogy! A 200 oldalnyi szöveg
248 oldalra került, de szép olvasható nagy betűkkel,
címekkel, és a versek különböző
alakzatokra széttördelve, mintha
„képversek” lennének.
Először nem hiszel a szemednek, aztán felháborodsz.
Majd amikor megsértődik a szövegszerkesztő, azon
gondolkodsz: vissza kellene csinálni az egészet. Majd
megfontolva azt találgatod, miképp lehetne a legkevesebb
munkával „átszabni” a művet, hogy a kecske is
jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon.
(Mert minden oldal újratördelése újabb
költség.)
És kezdődik a párharc a tördelőszerkesztővel –
heteken át.
Lektorálás, visszatördelés, előre
lépegetés – „ahogy lehet” módon.
(Állítom, hogy egyik vajúdásom sem volt
fájdalmasabb, mint az utolsó könyvem világra
segítése.) Amikor már negyedszerre
lektorálsz, és még mindig akad javítani
való, belefáradsz. Megutálod saját
írásod, leértékeled magad. Volt-e
értelme az „alkotásnak”, a sok
munkának?
De már nyomás előtt a MŰ! Sőt nyomják is…
amikor kiderül, hogy a „visszatördeléskor”
összecsúsztak a versszakok és a verssorok. Nem mind,
de a legfontosabb műveknél! Állj az egész!
Újra lektorálás.
De 9 hónap alatt, egy kis
„túlhordással” mégis
megszülethetett a KÖNYV.
(A szerző szerencséjére az igazgató –
emberségből és presztízsből – csak a
jó eredményt vette figyelembe a költségek
megállapításakor.) A kiadási
kálváriáról is el kellene feledkezni,
hiszen az anya is felejti a vajúdást, a
császármetszést, ha gyermekére néz.
„Be van fejezve a nagy Mű, igen. A gép forog, az
alkotó pihen” – mondotta az Úr Madách
művében. Az ember azonban kételkedik: a szerző szorong,
megérte-e? Majd az Idő igazolja! A gyermeknevelés
eredményességére is csak évek,
évtizedek múlva derül fény.
♣ ♣
♣
