A szerzőnek 2013-ban jelent meg az első kötete (Tűnődések), a mostani sorban
a nyolcadik verseskötet. Orosz
Margit tevékenysége sokrétű. Az 1980-as
években az Ifjúsági Magazin és a Napjaink c. folyóiratokban
jelentek meg versei. Bánhorvátiban tanított
több mint negyven évig a helyi Kazinczy Gábor
Általános Iskolában, részt vett a
község irodalmi és kulturális
életében, zsűrizett szavalóversenyeken, irodalmi
színpad, színjátszó kör fűződik
nevéhez. Rendhagyó irodalmi órákat tart
mind a mai napig. A Montázsmagazin szerkesztőjeként
már eddig is számos művészt mutatott be a
közönségnek.
Sokat publikál, rendszeresen jelennek meg versei a Kláris, a Magyar Múzsa, a Muravidék, az Agria, a DunapArt Magazin, a
marosvásárhelyi Garabontziás,
Kelet Felől, A magyar katolikusok
lapja című folyóiratokban és számos
antológiában. Bánhorváti
díszpolgára, a Magyar Kultúra Lovagja címet
(2021) a magyar irodalom ápolása érdekében
kifejtett életművéért kapta. A Németh
László-díjat 2015-ben, az Országos
Mécs László Irodalmi-díjat 2018-ban vehette
át.
A Hegyek hajlatán
c. kötetének 121 költeménye kilenc
kisebb-nagyobb fejezetre oszlik. Egy-egy fejezet versei tartalmilag
kapcsolódnak egymáshoz, de a tartalmi megfelelés
nem szigorúan kötött. A bekerült
költemények mindegyike telítve van a versek
írójának pozitív
kisugárzásával.
Orosz Margit témái kezdettől fogva mindmáig
azonosak, jól körülhatárolhatóak.
Köztük is a legfontosabbak a szülőföld
szeretetének, hozzá való
kötődésének megvallása, hála a kapott
létért, az idő múlása, a
csonkítatlan természet meg-megújuló
csodái, megemlékezés a költő elődökről,
a családtagokhoz fűződő bensőséges viszony, hazaszeretet,
s nem utolsó sorban a költő feladata mindezekben.
Versei sorra-rendre vallomások, amelyek mögött
ott áll a költő. Mindent megtudhatunk róla, hisz
állandóan szembenéz önmagával, s mikor
számot vetett a saját énjén átszűrt
gondolataival, hozzánk és nekünk adja át,
hogy szívleljük meg, gondoljuk át, mi a teendőnk itt
e földi létben, mit jelent a hazához,
népünkhöz való hűség, fordulunk-e a
Teremtőhöz, amikor köszönetet kell mondani, nemcsak
akkor, amikor kérünk tőle valamit?
Orosz Margit a természeti jelenségekről írt
költeményei sem olyanok, mint ahogy azt eddig megszoktuk. A
tájleírás legtöbbször egybeolvad a
szülőföld gyönyörűségével, nemcsak
háttér, de élettér is a költő
számára, a Bánvölgye, a Bán-patak mint
helyszín ad erőt és muníciót a versek
megszületéséhez (Innen üzenem, Mi végre,
Lélegzet-visz-szafojtva, Halkuló dal, Pirkadat, Virradat).
Tovább olvasva a kötetben, amikor a „Hazám, e
völgykatlan, / hegyekbe zárt világ” verskezdő
sorokhoz érünk (Dimenzió),
már azonosítani tudjuk a lakóhellyel, amelynek
további soraiban megjelenik a gyermekkor, a család, majd
a megszületett unokában maga a jövő adja az
újraértelmezett és valódi
„szép új világ”
reménységét.
Ugyanez a sajátosság mondható az istenes
versekről, amelyek egyik része imádság, hol
szakrális, hol profán módon (Ima, Mondd meg, Uram, Mai Miatyánk,
Az én hitem), igazi vallomásként hatnak
azok a versek, amelyek nem szólítják meg az Urat,
hanem elrejtik a sorok között (Őt dicsérem, Úrnapján).
Tizenkét versben idézi fel az
édesanyját az Anyám
fényében ciklus, e költemények messze
nemcsak a kötelező tiszteletet közvetítik a szülő
iránt, hanem létösszegzőek is (Anya nélkül, Lét,
Tükörképem), sőt némelyik elvezet a
léten túlra, ahol anya és lánya
eggyé olvadnak a szeretetben (Örök-valóság).
Megható szépséggel vall néhány vers
az életünket szebbé tevő természet
megnyilvánulásairól (Kései tavasz, Ébred az erdő,
Májusi eső, Egy nyár csodái,
Nyárutó, Ősz végén,
Tavaszváró szonett), vagy arról, hogy
milyen az, ha megkondul a harang (Harang
szava), és mily fenséges a Csend szerepe
röpke életünkben (Későn
mondott szavak, Csönddel bélelt nap, Együtt
emberül).
Mind közt a legszebb téma a kötetben a
hazáról és a költőelődökről
szóló vallomások sora. Szent István
királyunk erős kezének, szigorú
törvényeinek hiánya íratja a költővel az
óhajt, „Jöjj el István király! / Mondd
ki törvényünk: / Csak akkor van jövőnk, / Ha
együtt lélegzünk.” (Hol vagy, István király?)
És megidézi Adyt, József Attilát
saját szavaikkal, azokkal a kifejezésekkel, amiket csak
ők használtak (Egy csillag az
égen, József Attila), s ugyanezt teszi
Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Váci
Mihály, Petőfi és Márai esetében is.
Nem feledkezik el saját feladatáról sem, amit
az ősöktől kapott örökbe (Nagyanyám
sírjánál), azt viszi s adja tovább
saját énje kiterjesztésével. Így
lesz a Kertem fája c. vers allegorikus vallomás
saját magáról, aki a derűs ifjúság
után tör utat magának talán egy bölcs
öregség felé, s közben megosztja velünk az
isteni örökséget: életet lehel azokba, akik
olvassák (Hagyaték).
(Orosz Margit: Hegyek hajlatán. Versek. Budapest, Rím
Kiadó, 2024, 144 p.)
♣ ♣
♣
