Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Györgypál Katalin:

Gondolatok a lélekről és a világról

Király Lajos kötete

A lila borítójú, elegáns kötet hátsó borítójáról, ill. Előszavából több fontos momentumot tudhatunk meg a szerző, Király Lajos életéből: egy hónapos irodalmi színpadi továbbképzésen vett részt fiatal korában, és irodalmi színpadot szervezett annak „fénykorában”, az 1960-as, 70-es években. Ezeknek az irodalmi színpadi előadásoknak különös hangulatuk volt, rengeteg érdekes művet mutattak be országszerte.

Király Lajos azonban nemcsak szervezte az irodalmi színpadot Kiskomáromban (ma Zalakomár), hanem sok művet – oratóriumot – írt erre a célra, amelyeket be is mutattak. E kötete ebből mutat be válogatást, minden egyes műnél gondosan, külön feltüntetve az adott mű történetét. Ez még érdekesebbé teszi a kötetet.

Kötete két részből áll: „Oratóriumok” és „Válogatott versek”.

A 7 itt közölt oratóriumból azonban az egyik a szerző műfordítása: Michel Cahour: „Tizenkét vers Laoszból” címmel. Az oratóriumok, terjedelmüket tekintve, a kötet nagyobb részét teszik ki.

Ezek az oratóriumok külön-külön is érdekesek, változatosak, elgondolkodtatóak. Természetesen a fiatal emberek lelkületét tükrözik leginkább – tisztán, érzelemdúsan, szerelemre és boldogságra vágyóan. Hiszen fiatal ember írta fiatal előadók számára. De már legelsőnek közölt műve sem kerüli ki a halál gondolatát.

Így tehát a „Mese a boldogságról és a szenvedésről” című oratóriuma három részből áll: „A szarvasgida magánya”; „A szerelmes szarvasfiú magánya. Boldog találkozás”; végül „A szarvasfiú halála. A magány kései között”.

Tehát nem a földöntúli, nem létező boldogságot emeli magasba, hanem a szenvedéssel együtt taglalja, mutatja be. Ennyi év (az eredeti változat 1968-ban készült) után is megható, szívfájdító, olvasva is képszerű, igen kifejező. Mint megtudjuk, az eredeti változatot a szerző stilizálta, pontosította, ami bizonyára csak előnyére vált.

A Narrátor, a Szarvasgida és a Szarvasfiú mellett természetesen Kórus is szerepel: „fák, füvek virágok”. Az egész mű természetközeli, ahol a szarvasfiú és -gida boldogságának az Ember „gonoszsága”, pusztító fegyvere vet véget. Szerelme elvesztésébe a szarvasgida is lassan elpusztul. Nagyon plasztikusan írja le a természet megváltozását (pl.: „…megvadultak lombok és ágak, / és ijesztővé vált az egykor gyönyörű!”; „…fényes ezüstben fürdött az ég, / ezüstös fák ragyogtak és ezüstös rét!”; vagy „Tó befagyott, zúzmara csillogott, / szél rohant végig zörgő avaron!”)

Szépek az ismétlődő jelzők is: „csillag-magányba szakadt szép szarvasgida"”; és nagyon kifejezően, árnyaltan ír a szerelemről. („Szeretlek, mert tiszta vagy”; „mert fontos vagy”; „mert úgy szeretsz, / ahogy kívánhat egy szerelmes lélek!”) És ugyancsak nagyon kifejezően írja le a szarvasgida bánatát, keserűségét, végül halálát párja elvesztése miatt.

Kissé más jellegű, bár hangulatában hasonló a „Mese a lélek és a szerelem tündérvilágáról”. Már a címe is sokatmondó, különösen a „tündérvilág” kifejezés. Van Narrátor, Gonosz hang, Fiú, Szerelem, Kórus. Ezt a művét nem mutatták be sehol, 2005-ben íródott. „Tündércsodáknak szépsége / robbanó szívünkben feszül” – mondja a Narrátor csaknem a legelején. Érdekes a Gonosz hang motívuma: „Zárd magadba fájdalmadat / és hazudd azt, hogy nincsenek! // Egyedül éljél és harcolj”! Ezzel szemben áll a Fiú eltökélt célja: „Nem leszek magányos harcos!”

És megjelenik a Szerelem-Tündér. „Dalolt a Szerelem-Tündér, / szeméből varázslat áradt” – mondja a Narrátor. A Fiú a szerelmet keresi, boldog egymásra találásuk azonban nem tarthat örökké. A szerelmet azonban nem lehet feledni: „…leghatalmasabb erő / a lelkedben – a Szerelem!” – állítja a Narrátor. A Fiú befejező szavai: az ember „Együtt küzd vágyaival, mint – / a tengerrel – a tengerész!”– felemelőek.

Szerelemről szól a „Tanúságtevők” c. oratórium is, amelyet megírása után (1970) szintén bemutattak. Igaz történetet beszél el, amikor „Két ember egymásra talált” – mondja a Narrátor. Az Anya tiltja a Fiút szerelemtől, mert „csak szeplőtlen leányból lesz jó asszonyod” – állítja. Az Apa kitagadja a fiát, a szülők megátkozzák a Fiút és a Leányt, akik számára „Csak az egymásban bízó / tisztaság, alázat és remény” adhat „hitet és nyugodalmat”.

Szépek, kifejezőek a Leány szavai (a Fiúhoz): „Szembenéztél / sunyi megvetéssel, / mit ellenünk indított / a rókaszívű élet!” Majd: „Adjuk meg egymásnak a szép / és tisztességes életet!” A „legszentebb, tiszta szeretet” mellett foglalnak állást. Végső szavaikban: „Ne a múltat kutassátok! – / Alkossatok új világot”! – jó hinni ma is.

Más hangvételű-tartalmú „Az Ember” című mű a háború, a pusztítás, a „Halál Angyalai” ellen, szintén 1970-ből. „Ki mondja meg / átkok mikor fogannak? / Szaggatott föld mikor sóhajt / fehér színű tiszta virágot? / (…) / Mikor álmodik az Ember / Szép szerelemről?” – kérdezi fájdalmasan (II. hang). A szeretet és az ész egyaránt fontos hangsúlyt kap e műben. „Mondd, Ember, / képes vagy szeretni?” – kérdezi a Narrátor. Később szintén a Narrátor szavaival: „Szívekre roskadt világ sok-sok bűnét / Oly jó lenne megváltani a béke derűjével!” És végül a Kórus: „Alkosson az Ész boldog jövőt!” – kívánja a költő.

„Fekete párducok”. Angela Davis, természetesen. 1971-ből. A történelem egy darabkája. Még érdekesebbé teszi mindaz, amit Király Lajos a mű után leír: személyesen is láthatta 1973-ban a kiszabadult Angela Davist.

E műve 3 részből áll, a négerek helyzetéről szól „A múlt és jelen” (A. Davis már egyetemre járhatott), amikor „…négernek lenni Amerikában: / egyenlő a földi pokollal!”; a II. részben („Tanulni, tanítani, küzdeni”) így ír: „Nem várni kell a lelki üdvökért! / Ám hinni és tenni – mindenért!” – a Kórus szavai; és megismerhetjük Angela Davis nézeteit, hitét is. A III. rész A. Davis börtönbeli létét ábrázolja, mégis telve reménnyel, biztatással: „…bőröd még / érezni fogja a tenger sóit, / füled még hallani fogja / a madarak szárnysuhogását, / s a boldog emberi szót!”

Ezt Michel Cahour „Tizenkét vers Laoszból” című versciklusának műfordítása követi, melyek 1966–67-ben születtek, Király Lajos 1970-ben fordította le ezeket. Különös hangulatú versek, gyakran fordul elő bennük a kék szín. De találkozunk a halál-motívummal is, vagy a „csend dörömböl”-ésével, vagy éppen „szikráz”-ásával a havon.

Az oratóriumok sorát az „Űrutazás” című zárja. Képszerű, érdekes mű a fölfelé, a Világmindenség felé törekvő emberről. „tisztán tündököl / a türkizkék világ” – írja, miközben szállunk: „…zeng, zeng a szívünk: / kis földi zene". „Szállunk, a Tejút / selymes fátyla libeg, / rajta csillámló / csillag virágok” – mi is  látjuk, amit a költő elképzel. Mindez azonban csak a „nyugtalan lélek” fantáziája, a biztonságot a földi szerelem adja meg. „Emlékszel, kedves, / a párizsi éjszakára?” – tér vissza egy pillanatra, aztán újra „…szállunk, szállunk / a végtelenben”.

A vers 1988-ban, Jarre fantasztikus zenéjének hatására íródott (mint megtudjuk).

A második rész címe: „Válogatott versek – Hosszabb vagy több hangra íródott versek” – pontosítja a szerző. 9 verset tartalmaz, sokféle témában és stílusban. Találunk „históriát” („Trója és Odüsszeusz históriája”), verseket reményről, vágyról, beteljesülésről (Aranytollú reménymadár; Piros táltos).  Érdekes, szép leírásokat találunk bennünk: „Lézerfényű ostort fontam / Közibük csillagot raktam” – írja a „Piros táltos”-ban, „Jöjj virágillatú rétre / Vigadni tücsökzenére” – és a beteljesülés: „Földi létben földi vágyban / Gyöngyöztünk szerelmes nászban” – kifejező, plasztikus. (uo.)

Lélektanilag is érdekes az „Egy szerelmes lány és az anya küzdelme a magány ellen” című verse, amelyben végül az anya elengedi lányát maga mellől, aki „apádtól itt maradt egyetlen emlék”. A lány szavai: „Véremben agyamban gyermeket kívánok / szép szemű angyalt édes kis virágot”. Szomorúság, lemondás árad az anya elengedő szavaiból: „Hát menj csak édes lányom / mert múló az ifjúság”. A vers 1968-as, tehát fiatal ember írása!

Gyönyörű, kifejező vers a 13 részes, népies hangvételű „Ballada” is.  „Pördül a szoknya / pördül az óra // (…) // Hónapok szállnak / nehéz halomba // évek pördülnek / fájó halomba // fájdalmak nőnek / vérző halomba”…

„World Trade Center”. 2001. szeptember 13., nem sokkal a tragédia után született vers. „Ez a világ már nem lesz a nyugodt régi a gyertyák / Némán könnyeznek égnek” – magunk előtt látjuk ma is.

„Miért lett a Mindenségből / bűn és kárhozat” – sóhajt („egy fáradt öregember”) „A harmadik” c. versben, mely 2004 végén született. A fáradt öregember – Isten, a Teremtő megszemélyesítője. „A harmadik” – a költő víziója a harmadik, végzetes világháború következményeiről igen kifejezően, elgondolkodtatóan.

„kenyér kell / s csak röhejes cirkusz adatott / a megalázott millióinak” – írja Király Lajos máshol (Meditáció). „lássátok mivé lesz a világ / ha barbár indulatok törnek elő” – mutat rá (uo.) Végül is a pénz és az emberség ellentétét tárja fel – éppen 3 évvel a terrortámadás után.

Pedig az ember „oly gyakran a leggyengébb leggyönyörűbb / és legcsodálatosabb teremtménye a világnak!”

Meditációs vers a legutolsó is, a „Kérdések a világról”: „A világ alkot minket, / vagy mi a világot?” – kérdezi ebben. „Mi a Lét?” – ezekre a kérdésekre azonban a költő nem is kíván válaszolni. Hiszen „A Tér és Idő / minden irányban / felfoghatatlan / és Végtelen.” Olykor eltűnődnünk mindezeken mégis jó.

Különös, értékes belső világ tárul fel ebben a kötetben, a küzdésre, a szépre, a jóra, a békére vágyódást kifejező sorok, gondolatok; a biztatás és a remény. Az élet igenlése.

(Király Lajos: Gondolatok a lélekről és a világról. Válogatott oratóriumok és versek, BIRÓ family Nyomda és Könyvkiadó Kft., 2013, 94 p.)


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©