Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Andor Csaba – Patai Katalin

Egykoron Bácskában éltek

Földesdy Gabriella könyve

Andor Csaba:

 
A szerző könyve egy bácskai magyar család történetének kapcsán fontos részletekkel ismertet meg bennünket. Nem a „nagypolitikáról” szól, hanem inkább a mindennapokról, az ott élők várakozásairól, reményeiről, csalódásairól. A részletekbe enged betekintést, amelyek nélkül azonban a nagyobb összefüggések sem érthetőek. „Bácska a mi Koszovónk” – ezzel a furcsa, kicsit ambivalens érzéssel tettem le a könyvét.

Érdekes, hogy Trianon után még hosszú ideig nem volt világos, mire lehet számítani az elszakadt területeken. Egy ideig úgy tűnt, minden folytatódhat tovább. Az emberek ugyanúgy vásároltak földeket, építettek házakat, alapítottak családot, mint azelőtt. A korábbi évszázadokban valóban nem volt jelentősége annak, hogy milyen etnikum népesít be ideig-óráig egy területet. Néha még ma is beszélünk dalmát tengerpartról, pedig kb. kétszáz éve meghalt az utolsó ember, aki dalmátul beszélt. Van Nagykunságunk és Kiskunságunk, pedig hol vannak már a kunok? A XX. századra mindez megváltozott, de ezt természetesen csak utólag lehet látni. Az etnikumok nem a beolvadás, hanem az önállósodás, elszakadás politikáját követik. A szétesés (dezintegráció) korát éljük, hiába is próbál Brüsszel szembe menni az árral, és összefogásra (integrációra) biztatni.

Az Egykoron Bácskában éltek témája érzékeny, rendkívül szerteágazó. Remélhetőleg sok olvasója lesz, akik fogékonyak mindarra, ami a Délvidéken történt, akár azért, mert onnan származnak, akár azért, mert meghatározó élményeik eredeztethetők arról a vidékről. Leginkább persze Bácskában kellene olvasásra buzdítani az ott élőket, bizonyára a könyv híre hozzájuk, az érintettekhez is eljut. És talán nemcsak a híre, hanem maga a könyv is. Egy kicsit olyan ez, mint a Feszty-körkép Ópusztaszeren. Mindenki érdeklődéssel nézi, de azért egészen más a kép annak, aki a gyerekének meg tudja mutatni, hol van a dédnagymama vagy dédnagypapa, akiről Feszty Árpád egyik vagy másik alakját mintázta. Őseink ott vannak a régi képeken, a könyvekben, a temetőkben, néha sajnos tömegsírokban, s még jó, ha tudjuk, hogy egyáltalán hol vannak eltemetve.

Aki a Magyar Családtörténeti Egyesületben akár csak kívülállóként, a világháló szemlélőjeként részt vesz, nap, mint nap látja azt a tiszteletre méltó igyekezetet, amellyel oly sokan igyekeznek családjuk múltját, származását megismerni. Öröm látni, hogy egy-egy családtörténet olykor nyomtatásban is megjelenik. Ha nagyobb számban lennének e könyvhöz hasonló munkák, akkor előbb-utóbb kapcsolódási pontok is lennének közöttük, hiszen egy-egy család, az oldalági rokonok révén sok más családdal kerül rokonságba. Odáig nyilván sohasem fogunk eljutni, ameddig a boldog és kiegyensúlyozott múlttal rendelkező izlandiak eljutottak: náluk kb. négyszáz évre visszamenően mindenki pontosan ismerheti az őseit, és már ezer évvel ezelőtt is sagák sokasága adta hírül egy-egy család történetének fontos eseményeit. [saga – skandináv szó, a jelentése „történet” (az izlandi nyelvben „történelem” is).] De ha sok hasonló könyv készül, akkor azért valamit még megőrizhetünk a múltunkból, abból a múltból, amelynek a társadalmi rendszere alapvetően a családokra épült. Nem véletlen, hogy legjelentősebb történészeink egyike, Nagy Iván olyan nagy teret szentelt életművében Magyarország családjainak. Igaz, ő csak a nemes családokat vette számba. Ma is képtelenségnek tűnik (tisztán mennyiségi okokból) ezen a korláton túllépni, de ha elegendő számban születnek Földesdy Gabriella könyvéhez hasonló monográfiák, akkor ez sem elérhetetlen álom. 

Patai Katalin:

 Aki szereti a ma divatos családregényeket, nem csalódik, ha elolvassa Földesdy Gabriella „Egykoron Bácskában éltek” című könyvét. Mint a címe is mutatja, olyan emberekről van szó, akik Bácskában születtek, éltek, haltak. Többen közülük elmentek, majd visszatértek a szülőföldre. Csak kevesen mentek el messzi földre, de ők is visszajöttek, ha nem is a Délvidékre, akkor az Anyaországba, vagy egyenesen Bácskából Magyarországra költöztek.

Ezzel együtt végig kísérhetjük a történelem során a határ ide-oda tolódásait is, amikor ez a terület még Magyarországhoz tartozott, hol Jugoszláviához csatolták, azután rövid időre vissza, majd ismét és jelen állás szerint Szerbiához tartozik.

És ekkor minden megváltozott. Ezeknek az egyszerű, becsületes embereknek az életét igen jelentősen befolyásolta a változás. Kizökkentette őket a megszokott kerékvágásból, a földműves, gazdálkodó életformából, és nélkülözést, hányattatást és teljes szétszóródást hozott számukra.

Ami közös bennük, ők mind a XIX. században Szeged mellől Bácskába költözött Sőregi Mihály és felesége, Berecz Viktória alapította magyar család leszármazottai. Csurogon és környékén a szerbek ekkor még kisebbségben éltek a XVII. század végétől mint betelepülők, ekkor a török invázió elől menekültek északra. Amikor a bácskai magyarság mellett biz tonságban érezték már magukat, elkezdték gyűlölni az őket befogadó magyarokat, míg meg nem szerezték a területet Szerbiának.

A szerző anyai nagyszüleit és a bácskai rokonságát mutatja be tömören, olvasmányos stílusban ebben a könyvben. Így hiteles képet kapnak az olvasók az ottani életről, melyet a szép és gazdag fotóanyag még teljesebbé, érthetőbbé, hozzánk közelivé tesz.

Ha elkezdjük olvasni, addig nem tesszük le, amíg az utolsó mondatvégi ponthoz nem jutunk.

(Földesdy Gabriella: Egykoron Bácskában éltek. A Sőregi család szétszóródása. F-f. illusztrációkkal. URÁNUSZ K., Bp., 112 p.)


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©