Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

ESSZÉ

Kreischer-Ruszin Nelly

Nárcizmus és kreativitás

A görög mitológia alakja az ifjú Nárcisszus, aki amikor inni tér a tóhoz,  belenézve, megpillant egy szépséges arcot,  tükörképét a vízben, beleszeret, nem tudja levenni róla a szemét, de mert szerelme nem teljesül, megállítja saját életfolyamait, a vízbe vész, virág nő helyén, a nárcisz…

A történet extrém, a szereplő cselekvésének vizsgálata a pszichoanalízis tárgykörébe tartozó.

Ezen állapot (az önszeretés) leírását Freud 1914-ben közzétett anyagában ismerteti és találóan nárcizmusnak nevezi. A pszichoanalízis történetében mérföldkő, jelentős állomás a nárcizmus definiálása, mintegy új pszichológiai állapot leírása, mely megváltoztatta a pszichéről alkotott képet, és új gondolkodásmódot vezetett be. Napjainkban, a mindennapos használatban sokat változott a szó értelme.

Ahogy nőtt a narcisztikus személyiségjegyekkel bíró személyek száma, bővültek a vizsgálódási területek, keletkeztek az elméletek, szakemberek többen, mélyebben és szerteágazóbban foglalkoztak a témával, s egyértelműen bebizonyosodott, hogy az ember személyiségfejlődésének szükséges része a bizonyos narcisztikus jegyek megléte. Összecsaptak az elméletek.

Jelenleg a pszichológia két ága kutatja a nárcizmust. A klinikai ág rendellenességként, a szociálpszichológia személyiségvonás-ként tartja számon.

Ez a két kutatási vonal széttartóan halad, bár bizonyos pontokon vannak egyezések.

Állításuk szerint a narcisztikus személyek legjellemzőbb alaptulajdonságai (Vikipédia):

„– Jobbnak hiszik magukat másoknál. – Elbizakodottak. Szemléletük a valósággal már már összeegyezhetetlen. – Önjellemzésüknél az én-kép erősen túlzó. – Önmagukat egyéninek és különlegesnek látják. – Önzőek. – Szemléletmódjukra eredendően a sikerorientáltság jellemző.”

Amikor ezek a tulajdonságok túlzottak, kiegyensúlyozatlanok, deviánsak, a személy, vagy környezete zavarását okozzák, patológiássá fajult esetekről, narcisztikus személyiségzavarról beszélünk. A normalitás és a kóros magatartás között nehéz egyértelmű határvonalat húzni.

Az alábbiakban néhány neves szaktekintély témával kapcsolatos véleményét, megállapítását idézem:

HEINZ KOHUT (1914–1981) a pszichoanalízis egyik nagy megújítója, önálló mélylélektani irányzatot hozott létre. Pintér Ferenc pszichológus fordításában magyarul is megjelent A szelf analízise c. munkája, „melyben a modern ember leggyakoribb lelki rendellenességét, a narcisztikus személyiségzavarok pszichopatológiáját szemlélteti, pszichoanalitikus kezelését ismerteti. Vizsgálja, hogyan érez és gondolkodik a személy önmagával kapcsolatban. Nemcsak azt elemzi, milyen szerepet tölt be a nárcizmus a mentális zavarokban, hanem megvilágítja általános jelentőségét az emberi létezésben. Újszerű megközelítésben vizsgálja az önbecsülés és az önbizalom fejlődését, annak megtöréseit.

A szerző szerint a nárcizmus nem azt jelenti, hogy az ilyen ember önmagát szereti. Ellenkezőleg, éppen hogy képtelen reálisan becsülni magát. A narcisztikus attitűdök  nem alapvetően beteges vagy rosszindulatú jelenségek, hanem a gyermeki lelki fejlődés szükségszerű és kikerülhetetlen lépcsőfokai. Normális fejlődése nemcsak az érett, reális önbecsülés és értékkövetés képességét alapozza meg, de közvetlenül kapcsolatban áll olyan nagyra becsült emberi tulajdonságok kibontakozásával is, mint a mások érzései és gondolatai iránti empátia, a kezdeményezőkészség, a kreativitás, sőt a bölcsesség (…) is.”

A Magyarnarancs.hu/ Szelfpszichológia: Szeretni bolondulásig c. lapjáról Pintér Ferenctől és dr. Bokor Lászlótól idézek:

PINTÉR FERENC pszichológus szerint „A személyiségek látszólag »teljesen normálisak«, a társadalomba sikeresen beilleszkedő emberek, nemritkán  tehetség vagy valamilyen kivételes képesség birtokosai.  Az, hogy az illető túlzottan szereti önmagát, saját személyének irreális fontosságot és presztízst tulajdonít, helyzetét, problémáit és tetteit indokolatlanul különlegesnek, kivételesnek látja, és a legtapintatosabban kifejezett ellenvéleményre is a sértett nagyság fájdalmas gőgjével reagál, inkább csak a felszín.

Jelen társadalmunk, melegágya az ilyen emberi beállítódásnak.

Közhely, hogy a korszerű életvitel, a személytelen kommunikáció térhódításával, a minden téren érvényesülő igen erős versennyel, a valódi – családi, vallási vagy egyéb – kisközösségek széthullásával jócskán megerősödik a nárcizmus patológiássá fajulása.”

DR. BOKOR LÁSZLÓ  pszichoanalitikus szerint „A nárcizmus korunk jellemző jelensége. Alapvetően nem betegséget, hanem jellegzetes személyiségszerkezetet  értünk alatta, mely akkor kap betegségértéket, ha az egyén saját, illetve környezete életvezetésében súlyos problémákat okoz.”

PROF. DR. JÁDI FERENC (1952–) szerint (Monory M. András „Ezredvégi beszélgetés Jádi Ferenc pszichiáterrel” c. riportjából) „Narcisztikus korban élünk, ma a morál személyiséget megmásító hatása sokkal nagyobb, mint korábban volt. Ennek a narcisztikus világnak az egyik uralkodó divatja az önmegmásítás. BÍRÓ RITA „Önismeret az élet sója” c publikációjának Nárcisztikus szülők c. fejezetében (Internet) így ír: „A narcisztikus személyiségnek egyetlen természetes ellensége van: A valóság.”

RONNIE SOLAN (nárcizmus–Wikipédia) klinikai pszichológus szerint „Az egészséges nárcizmus egy érzelmi immunrendszer, mely az egyén lelki egyensúlyáért felel az idegen behatások ártalmaival szemben .

A jó intellektusú narcisztikus személyek saját területükön igen kreatívnak tűnhetnek.”

A nárcizmus  jelensége nemcsak a személy, hanem közösségek szintjén is jelentkezhet. Ilyen a  rasszizmus, a nacionalizmus, esetleg akár vallási vagy politikai szerveződéshez való tartozás.

Egyes kutatók elmélete szerint a személy, nárcizmusa kiélését alkotásban valósítja meg.

LOU SALOMÉ (1861–1937) elméletéről így ír Czapáry Veronika a Nárcizmus-elméletek és a Tükör-stádium dráma c. tanmunkájában: „Salomé a nárcizmusról írt tanulmányában az alkotást tartja az egyetlen »kibúvónak«, amiben az én többé-kevésbé ki tudja élni nárcizmusát. Salomé a kreativitás és nárcizmus viszonyát is elemezi. A művészi alkotáshoz szükségesnek tartja azt a fajta nárcizmust, ami az énben megőrződik egész élete során”.

JACQUES LE RIDER profesz-szor (1954–) (Czapáry fenti munkájából) kiemelte, hogy  „Salomé szerint a nárcizmus kreatív viszonyt létesít ember és tárgy, valamint tárgy és a realitás között. Nárcisszus tükörképe a szenvedés és halál története, és az önmegismerésé is. A fájdalom árán ismeri meg magát.”

Mint láttuk, Salomé elmélete szerint az alkotás az egészséges nárcizmus kiélésének egyetlen kiútja. Köznapi értelemben hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a művészek, a zsenik produktumait tekintsük alkotásnak, és kreatív alkotónak mondjuk a különlegeset, extrémet létrehozó zenészeket, festőket, szobrászokat stb. Pedig az alkotás mindenütt jelen van, ahol az egyén elképzel, átalakít, változtat, teremt valami újat. Az alkotáshoz elengedhetetlen a személy kreativitása.

A kreativitást az 50-es években Guilford kezdte el vizsgálni.

Mi is a kreativitás?

A Pszihológiai elméleti alapok: (www. ektf.hu) definíciója szerint „A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését. A kreativitás az intelligencia egyik összetevője”.

Az alkotás és kreativitás  összefüggéséről, a kreativitás jellemző személyiségjegyeiről az alábbiakban néhány szaktekintélytől idézek, de a témában elsődlegesen ajánlom:

MUFICS ISTVÁN (1978–) ötvös, festőművész „A kreativitás pszichológiája” c. szakdolgozatát, melyben a kreativitás mibenlétét, függőségeit és kapcsolódásait sok szempontból vizsgálja magyarázza.

„A kreativitásnak annyiféle meghatározása létezik, ahány szerző foglalkozott már a témával. Annyiféle kreativitás van, ahány féle emberi tevékenység, és olyan sok szempontból vizsgálható, ahány féle szempontja van az emberi természetnek (fizikai, pszichés, intellektuális, szociális, érzelmi stb.). A kreativitás minden életkorban és minden kultúrában jelen van.”

MASLOW, A. H. (1908–1970) (Alkotókészség – Wikipédia) így ír: „A kreativitás legfőbb indítéka az önmegvalósítás motívuma. A kreatív személyt erős belső késztetés indítja arra, hogy személyiségét kreatívan kibontakoztassa.” VIGOTSZKIJ (1896–1934), (Alkotókészség – Wikipédia) (amerikai méltatója szerint „A pszichológia Mozartja”): „Az alkotó megnyilvánulásnak lényegi jellemzője az, hogy a társadalom irányába hat. A kreatív ember általában jobban észreveszi a problémákat, s megkísérli megoldani azokat. Ez a szokványossal, a rutinnal ellentétes dolog, ellentétes tevékenység, és így előfordul, hogy szembekerül kényelmesebb környezetével”.

DR. GÁSPÁR MIHÁLY pszichológus (1957–) „A kreativitás kutatási irányai” c. munkájában így ír: „Azt már sokan kimutatták, hogy bizonyos személyiségvonások gyakran jellemzik a kreatív embereket. Ennek a kutatási iránynak jelentős kezdeti képviselője Barron, aki szerint a kreatív személyeket magas fokú tudásvágy, kíváncsiság, megismerési késztetés, valamint nagyfokú autonómia, magas én-erő, önbizalom jellemez. Széles körű érdeklődés, fogékonyság, absztrakt gondolkodás, intellektuális aktivitás a sajátjuk.  Az interperszonális kapcsolatokban tárgyilagosak, nonkonformisták”.

GUILFORD, J. P (1897–1987) (Alkotókészség – Wikipédia): „A kreatív attitűd egyik fő jellemzője a megszokottól való elszakadás igénye, a változásra, az újszerűségre való törekvés. Alapvető motívumuk pedig a kutató-kísérletező hajlam. A normák, szabályok, konvenciók a kommunikáció lehetőségeit, a megismerést és reagálást szabályozzák, sőt, korlátozzák.

A kreativitás divergens (széttartó) gondolkodásban nyilvánul meg. A divergens gondolkodás teszi lehetővé egy probléma több oldalról való megközelítését annak megoldása során, illetve olyan elemek összekapcsolását, amelyeket rendszerint egymástól függetlennek, vagy össze nem illőnek tartunk. A divergens gondolkodást segítő feladatoknak egyszerre több helyes megoldása is létezik.”

Összefoglalva, a divergens gondolkodás megmutatkozik: (www.ektf.hu/hefoppalyazat/):

– A problémák iránti érzékenységben; – A gondolkodás könnyedségében; – A gondolkodás rugalmasságában; – A gondolkodás eredetisége a szokatlan megoldások képességében rejlik.

Sokan vizsgálták, hogy melyek azok a személyiségjegyek, amelyek az alkotó embert jellemzik

CROPLEY (www.ektf.hu/he-foppalyazat/) szerint, a kreatív ember jellemzői:

– Változásra törekvés; – Merészség; – Impulzivitás (kevésbé képes kontrollálni magát); – A fegyelmezetlenségre való hajlam az általuk elért cél érdekében; – Nyitottság az új elképzelések iránt; – Nonkonformizmus; – A tekintély megkérdőjelezése; – Gyors, rugalmas reagálás az új helyzetekre.”

A kreativitás mást, többet jelent, mint a tehetség. A kreatív gondolkodás bármely területre jellemző: lehet az tudományos felfedezés, képzelet, kíváncsiság, kísérletező kedv, találmány. Arra való képesség, hogy új és váratlan kapcsolatokat fedezzünk fel, magolás helyett magunk keressünk új választ az adott problémára, vagy akár új kérdéseket vessünk fel.

DR. FODOR LÁSZLÓ „A kreatív személyiség” c. munkájából. Kutatásai alapján egy lista a legfőbb személyiségjegyekről, amelyek adott esetben az alkotás folyamatát kiválthatják és fenntarthatják: „–kifejezett tudásvágy; – intenzív kíváncsiság; – erős intellektuális késztetés; – ingerérzékenység; – átfogó önállóság; – jó önbizalom; – kitartás; – szorgalom; – kötetlenségtudat; – kezdeményezési szellem; – önálló gondolkodás; – fizikai és szellemi aktivitás; – érzelmi stabilitás; – nonkonformizmus; – meghökkentő helyzetek vagy frappáns problémák iránti érdeklődés; – a kétértelműség, bizonytalanság kedvelése; – spontaneitás, leleményesség, ötletesség; – intuíció, intuitivitás; – hipotézisállításra való hajlandóság; – feladatelkötelezettség; – metakogníció (saját tudásunkról rendelkezésre álló tudás); – egyedi látásmód és jó lényeglátás; – kiváló képesség jellegű tudás; – logikus gondolkodás; – divergens gondolkodás; – váratlan vagy furcsa helyzetek iránti nyitottság; – újszerű kérdésfeltevésre való beállítódás; – problémamegoldásra és problémaalkotásra való késztetettség; – szenvedélyesség, lelkesedés; – elemző és szintetizáló, elvonatkoztató és általánosító képesség”.

Összefoglalva a kreativitást jellemző személyiségjegyeket:

– megismerési vágy, kíváncsiság, érdeklődés; – függetlenség a gondolkodásban, vélekedésben; – az önmegvalósítás szándéka, önkifejezési akarat; – pozitív én-kép, magabiztosság; – a személyiség szabadsága, a korlátozások elleni védekezés; – a környezet tökéletesítésre, konstruktív megváltoztatására való törekvés; – a korlátozások, kötöttségek, szabályok nehezen tűrése, illetve ha ezeknek értelmét nem látja, lázad, tiltakozik ellenük; – nonkonformitás nélkül nem létezhetnek.

Hogyan függ hát össze a nárcizmus és a kreativitás?

Az egészséges nárcizmus személyiségjegyei és a kreativitást jellemző személyiségjegyek  összehasonlításából egyértelműen kitűnik, hogy jelen korunkban az egyéniség kibontakozásának, a személy boldogulásának egyik alapvető szükségessége az egészséges nárcizmus léte, aminek kiélése az alkotás folyamatában történik, melynek szükséges kritériuma a kreativitás.

A narcisztikus személy nagyfokú önbecsülése, önbizalma mintegy a kreatív személy magabiztos pozitív én-képe. A tervek, elvek szilárd követése mintegy az önmegvalósítás szándéka, az önkifejezési akarat, a tág fogalmú deviancia mintegy a nonkonformitás.

Véleményem szerint, ha a két személyiségjegy jó arányban van meg a személyben, és egymást kiegészítve, egymást erősítve működnek, termékeny, sikeres alkotóról beszélhetünk. Ameny-nyiben a személyiségjegyek ideális aránya megbomlik, és felerősödik valamelyik deviáns tulajdonság, ami akár a kórosságig is elfajulhat, narcisztikus személyiségzavar áll elő.

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©