Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

PRÓZA

Dömök Elíz

A béka nem akar királyfi lenni…


Húsvét hétfő van. Gyönyörű kék égből ontja sugarait a nap a földre. Cirógatja, ébresztgeti az alvó rügyeket. A parkban a fű már nyújtózkodik, az ünneplő üdezöld színét öltötte magára. A sétáló emberek kigombolt kabátban élvezik a tavaszt, szívet melengető simogatását, szívják magukba az enyhe szellő friss illatát. A szerelmesek összebújnak, vidám kacagásukra madarak csicseregnek vissza.

Egy öt év körüli kislány rollerje csillog, villog a napban. Látszik, hogy most kaphatta újonnan, s először büszkélkedik vele. Még nem száguldozik vele, inkább csak ismerkedik a játékával. A sétányon minden második padra leül, s hátra tekinget, mintha várna valakit. Vagy talán az elismerő pillantásokat, buzdító szavakat várja, melyek megcirógatnák kicsi lelkét, s érezhetné, hogy szeretik, hogy fontos valakinek!? De hiába minden erőfeszítése, nem dicséri meg senki, nem simogatja meg szeretettel a buksiját senki. Egyre jobban elszontyolodik a lányka, rollerja mellette a pad mellett a fűben ledobva, s ő csak ül a padon, lábát lóbálva. Nem messze tőle fiatal pár egymásba fonódva csókolózik, mintha csak ketten lennének a világon. A kislány egy darabig nézi őket, majd feléjük kiáltja:

– Anya, anya, gyere már! – Mintha nem is hallanák a gyermek sürgetését, továbbra is egymással vannak elfoglalva.

– Anya,  gyere gyorsan, nézd meg, milyen gyorsan tudok már rollizni! – Semmi válasz. A párocska nagyon el van foglalva egymással. Szinte megszűnt számukra a külvilág.

A kislány is érzi ezt. Lassan feláll, a rollert felveszi, de nem pattan fel rá, fejét lehajtva csak tolja, tolja előre, mintha sajgó szívét vonszolná. A szomorúan bandukoló kislányt csak akkor veszik észre, amikor már majdnem belebotlanak. A férfi nem szól hozzá, a nő annyit mond csak:

– Menj előre, kicsim, majd megyünk utánad.

A kislány ekkor a férfihez fordul, s mondja:

– Jani bácsi, hagyd békén az anyukámat!

– Milyen jópofa ez a gyerek! – mondja hangosan, s belecsókol a nő nyakába. Lassan, összebújva mennek előre, észre sem veszik, hogy a kislány elmaradt mögöttük. A gyermek egyszer csak megiramodik, elkerüli őket, s  néhány paddal előbbre leül lihegve. Bevárja a  párocskát, majd  mérgesen, vagy inkább haragosan kiáltja a férfi felé:

– Jani bácsi, ugye, veszel nekem vattacukrot!?

A nő és a férfi szétrebbennek, magukhoz térnek. A férfi kérdőn néz a nőre. A bájos gyereket, aki megzavarja intimitásukat minduntalan, mintha ott sem lenne, levegőnek nézi. Végül megszólal ismét a kicsi anyja:

– Menj csak előre, szívem, ott a bódénál várj meg bennünket!

A kicsi mint egy győztes hadvezér, boldogan cikkcakkozik előre a sétálók között. A vattacukros előtt letáboroz, anyukája vesz neki egy hatalmas vattacukrot. A kicsi ott marad Jani bácsival, s örömmel eszegeti a nyalánkságot, míg anyukája a parkolóban berakja  rollerját a csomagtartóba. Amíg a vattacukorral birkózik a gyermek, lassan kezd lecsúszni a  válláról a kabátkája. A kislány érzi ezt, s kedvesen mondja:

– Jani bácsi, légy szíves, fogd meg ezt – s nyújtja kedvesen a férfi felé a vattacukrot.

– Én? Hogy képzeled? Összemaszatolja az öltönyömet!

A kislány szája legörbül, de nem szól semmit. Hátat fordít a férfinak.

A lányka édesanyja visszajön, megigazítja a kislány kabátkáját, majd szó nélkül beülnek az autóba.

Vajon ennek az anyukának még hány békát (Jani bácsit) kell megcsókolnia, hogy az királyfivá változzék?

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©