Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

PRÓZA

B. Kovács László

A húsvéti nyúl


– Amíg megveszed a nyúlgerincet, én körülnézek, tudod, csak úgy, van-e itt élő nyúl is – mondta Mihály a feleségének a piacon. – Majd a kenyérboltnál találkozunk – fűzte hozzá.

Mihály nagyon kedvelte a nyulakat, mindig elbűvölték szelídségükkel, állandó rágcsálásukkal. Hamarosan talált is egy nyúlárust. Megállt a ketrec előtt, és miközben a tapsifülesek ugrabugrálását figyelte, egy réges-régi eset jutott eszébe…

 

*

 

Hétéves múlt, amikor ezerkilencszázötvenegyben egy élő kisnyulat szeretett volna húsvétra. Pénzük nem volt, szülei öt kiló krumplit cseréltek egy kis fehér nyuszira. Apja készített egy ketrecet, ebbe költöztették be, azt pedig elhelyezték egy fáskamrában, amelyet a háziúrral közösen használtak. A háziurat nem kérdezték meg, és amikor meglátta a nyulat, fenyegetőzött, hogy kitekeri a nyakát. – „Akkor aztán meg is ehetik!” – ordította nekibőszülten.

„Kitekerni a nyakát?” – gondolta Misi összeszorult szívvel, és enni adott a nyúlnak. Beszélt hozzá, játszott vele, vigasztalta. „Te szegény! Megfojtana a mocskos kezével, de nem hagyom, ne félj!”

Vasárnap megmutatta a nyulat a barátjának, Ferinek.

– Megsimogathatod, nagyon szelíd.

Feri a fejét rázta, és leült egy tuskóra.

– A mienkkel megjártam – mondta, és kinyújtotta a mutatóujját. Két apró harapásnyom volt rajta.

– Ne félj, nem harap!

– Nem merem.

– Fáj?

– Ühüm.

Misi hosszan tűnődött.

– Tudod, mit? Engedd szabadon!

Feri a fejét rázta.

– Nem lehet, anyu jól megruházna.

– Anyukád? De hát apukád szokott!

– Most nem tudna, nincs itthon.

– Hol van?

Feri elpityeredett:

– Éjjel elvitték, egy nagy autóval.

– Miért?

– Nem tudom, rugdosták az ajtót, dörömböltek, apu kinyitotta. Ráparancsoltak: „Kiss, öltözzön, velünk jön!”

– Ne sírj! Biztos hazajön. Nesze, egy karamella!

Feri megtörölte a szemét, kibontotta a cukorkát, és szopogatni kezdte. Misi sajnálkozva nézte.

– Van egy ötletem. Engedjük szabadon az én nyulamat is! Inkább, mint hogy a háziúr megfojtsa.

– Meg akarja fojtani?

– Nem kérdeztük meg tőle, hogy tarthatjuk-e a fáskamrában.

– És elengednéd?

– El – válaszolta szomorúan, de határozottan Misi.

– És ha közben meglátnak?

– Nem fognak. Holnap kivisszük őket ide mezőre.

– Jó.

Másnap délelőtt Feri egy háncsszatyorral várta a házuk előtt Misit, aki egy hasonló cekkert fogott a kezében. Kióvakodtak a kukoricásig, és egy kicsit beljebb kiengedték a nyulakat a szatyrokból.

Feri bánatosan nézett a kis szürkéje után:

– Én majd azt mondom otthon, hogy megszökött – súgta. – És te?

– Szerintem ne hazudjunk! – válaszolta Misi…

 

*

 

Mihály a pékbolt előtt ácsorgott, a kirakatot nézte. Egyszer csak szorítást érzett a karján.

– Ó, máris itt vagy? – csodálkozott rá a feleségére, aki egy nehéz bevásárlótáskát nyújtott feléje.

– Megvettem a nyúlgerincet, még bemegyek kenyérért. Te addig igyál egy sört.

Mihály elballagott a sörözőig. Az árlapot nézegette.

– Jó a huzatod, pajtás? – köszönt rá valaki fülig érő szájjal.

Kiss Ferenc állt ott a feleségével és egy kisfiúval.

– Évek óta nem láttalak benneteket! – örült meg Mihály. – És ő kicsoda?

– Palika, az unokánk, ötéves – mutatta be az asszony a ragyogó szemű kisfiút.

– Feri, innál velem egy sört?

– Szívesen.

Mihály kihozott két korsóval.

– Egészségedre! Mi járatban vagytok?

Ferenc előszedte a nyúlgerincet.

– Ti és?

– Mi is.

Egyszerre nevettek. Összehasonlították a húst, és elképzelték, milyen finom lesz vadasan.

Palika élénken figyelt.

– Nagypapa, miért nem élő nyuszit vettetek, amivel játszani is lehet?

Ferenc félrenyelt, hevesen köhögni kezdett. Mihály megütögette a hátát.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©