Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

"Így, hetven felé"

VERS

Losonczi Léna

ÖNVALLOMÁS

1.

Szeretve szeretni

tán senkit sem tudtam,

önmagam királya

és koldusa voltam.

 

Izzó fény-éjjelen

csillagmorzsát szedtem,

jégvirág-ablakom

csak én lehelgettem.

 

Szerelem-szilánkok

felsebezték testem,

tenger zöld tükrében

szemed nem kerestem.

 

Lázas szem-tükrödben

hiú szemem láttam,

lábnyomod követve

sebeim találtam.

 

2. 

Hatalom gőgjével

álltam őrt a páston,

magam köré fonva

királyi palástom.

 

Kőszoborrá lettem

sivatag-homokban,

ott kereslek mégis

szétporladt szoborban.

 

Nárcisz-szeretettel

megrakott csónakom

sziklákhoz csapódott

szilaj hullámokon.

 

Egyetlen szilárd pont

fény-jelzését vettem,

dió-héjú lelkem

lakat alá tettem.

 

Nem nyílt meg előtted

semmi varázsszóra,

repedéséből folyt

koldus-könny folyója.

 

3. 

Tudnálak feledni,

de szavaid éle

ráncait bevéste

arcom közepébe.

 

Vijjogó önzéssel

most lelkembe nézek:

sejtjeimben hordom

exhumált emléked.

 

Mindenütt talállak

jeges szabadságban:

letérdelek érted

Isten ajtajában.

 

4. 

Oldozd le bilincsed

önző-rút szívemről:

hadd menthessem kezem

örökre kezedből!

 

Szeretve szeretni

mért senkit se tudtam?

Önmagam királya

és koldusa voltam!


 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©