Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

PRÓZA

Tóth H. Györgyi

Tubi megérkezett

Amikor először megpillantottam – évekkel ezelőtt –, a ház előtt húzódó villanydróton ült.

Akkor is a tavaszt vártam. A sárga fejű krókuszok fázósan nyújtózkodtak a nap felé. A hóvirág már teljes pompában mutogatta szirmait.

– TUBI! TUBI! – csengett a fülembe nagyanyám dúdolása a múltból, ahogy a galambokat becézte.

– TUBI! TUBI! – dúdoltam magam elé én is – Hát te honnan jöttél?

Akkor azt hittem, hogy házi galamb. Nagyobb volt a teste, mint a jól ismert vadgalambnak. Nálunk ritkán látni. Március elején érkezik, aztán még néhány hétig itt van. A házunk környékén, a jól ismert szürke, kisebb testű vadgalamb tanyázik. Évente többször is költenek.

Akkor eszembe jutott, hogy kislány koromban egy-egy nyári vihar után a fészkükből kiesett,  repülni még nem tudó galambfiókákat összeszedtem a szederfa alól, ahova leestek. Papírdobozba tettem a megriadt madarakat, aztán etettem, itattam őket addig, amíg megerősödtek. Aztán elengedtem.

Nagyanyám segített az ápolásukban. Tőle hallottam először, hogy becézgette őket.

– Tubi! Tubi!

Aztán én is csak így hívtam őket. Tubi. Megfigyeltem, amikor hívják egymást, hasonlóan dúdoltak kitartóan a fa tetején. Ha nem jött a párjuk, nagyanyám szerint, a következőt dúdolták.

– Megöltééék! Szegénykééét! – Aztán ha megunta a dúdolást, elrepült másfelé.

De az én Tubim más. Többször is kinéztem a konyhaablakon. Csak ült, várakozott órákon keresztül. Amikor kiléptem a bejárati ajtón, akkor sem repült el. Néha megigazította tollait, aztán tovább üldögélt. Arra gondoltam, hogy talán postagalamb. Aztán kis idő múlva már ketten voltak.

A legmagasabb akác tetején tartózkodtak a legtöbbet. Még nem lombosak a fák, így jól lehet látni a gondosan megépített elég nagyméretű fészket. Sokkal formásabbnak tűnik, mint a szürke vadgalambok fészke.

Amikor az akácok lombjaikat is felvették és virágaikat kinyitották, reggelente, kilenc óra tájban lereppentek a fürdőmedence szélére. Reggeliztek. Összekapkodták az udvarban az elszóródott magvakat, aztán egy kicsit a kút melletti itatóból ittak, tollászkodtak. Közelebbről is szemügyre vettem őket. Fel sem rebbentek.

Talán nem ismerik az embert? Az néha nem is baj.

Nem riadtak meg az udvaron történő mozgástól, Artur kutyára rá sem hederítettek, Milu cica ha közelebb ment hozzájuk, elegánsan arrébb röppentek, aztán ügyet sem vetve senkire, folytatták reggeli csipegetésüket.

Egy alkalommal elővettem a távcsövet, és alaposan megnéztem a jövevényeket.

Elcsodálkoztam a szépségükön. A tollazatuk a kellemes rejtőzködő szürke színtől a kékes-zöldes színig többféle árnyalatban pompázott.

Csőre kúp alakú, a fej felőli részén egy sárga csík látható. Fejét apró, puhának látszó sötétszürke toll fedi. És láss csodát! A szeme fekete gombhoz hasonlít, körülötte piros karikát látni. Aztán a nyaka a begye felé átmegy kékes-zöldes színbe, de a begye körül bordó, barnás színű, majd szürkés árnyalattal itt-ott fehér pihékkel díszítve egészen a lábáig.

A szárnya, amelyen látszik, hogy keményebb fedőtoll, világosszürke, benne félkör alakban két fekete csík, amely egészen a farkáig jellemző.

És a lába! Csak a Természet képes ilyen színt ajándékozni kedves madarának. Piros. A körmét pedig feketére manikűrözte.

Megpróbáltam beazonosítani. A külső jellemzők alapján Szirti galamb (Columba livia).

Hozzánk tavasszal jön el. Rövid ideig látom csak az udvar felett repkedni. Aztán amikor a fiókák kirepülnek, eltűnnek.

A költésben és a fiókák felnevelésében mindkét szülő részt vesz.

A világ nagy részén elterjed, megtalálható Európa déli részén és Angliában, de terjeszkedik északi irányba, honos Ázsiában. A párok hűségesek egymáshoz.

Ezt olvastam róla.

 

Ma reggel Artur kutyám a szokottnál barátságosabban ugatott. Azt hittem, Miluval játszik. De Milu akkor éppen a lábtörlőn pihent.

Kíváncsi voltam. Kiléptem a teraszra, és egy mély, gurgulázó hang ütötte meg a fülemet.

Láttam, hogy Artur barátságosan csóválja a farkát, és az öreg akác felé nézeget.

– TUBI! Hát megjöttél? – suttogtam én is magam elé boldogan.

Ott ült kecses tartással a legfelső ág tetején. Meghajtotta a fejét, előre dőlt, begyét egy kicsit felfújta, és kellemes mély hangon turbékolni kezdett. Néhány másodpercig tartott.

Aztán kiterjesztette szárnyait, körözött még az udvar felett, és eltűnt a közeli kiserdő fái között.




♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©