Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

PRÓZA

Tárkányi Imre

Titkosügynöki jelentés

Én, T. I., vagyis Góliát, más néven 1932-es titkos ügynök Tárkányi Imréről – továbbiakban T. Imre – jelentem a Szolgálatnak.

Fent nevezett T. Imre 1932-ben született, meglehetősen jó ismerősöm, kijelentem, hogy nem óhajtok ártani neki, csupán kötelességemnek érzem elmondani, amit tudok az életéről, tevékenységéről. Egyébként feltételezéseim valódiságát továbbiakban kérem ellenőrizni.

T. Imre polgári családból származik: édesapja a Horthy-rendszerben újságíró volt, majd katona egy román munkásszázadnál. Itt egy bujtatott zsidó ügynök is működött, aki – valószínűleg – Izraelbe távozott a háború után. T. Imre édesanyja vallásos, katolikus volt, aki Szicíliában született, és valószínűsíthető, hogy később is kapcsolatban állt az ottani maffiával.

Nevezett T. Imre munkáskáderré vált, miután nyomdász lett, és befurakodott az ifjúsági mozgalomba, ahol mint kultúrfelelős működött. Munkáját szorgalmasan végezte, bár idősebb kollégái kifigurázásával lejáratta a hagyományosan baloldali nyomdász-munkásmozgalmat. Pl. egy akkor divatos csasztuskában így írt egyik kollégájáról:

„Grabotsai bácsi nagy bélyeggyűjtő,
Levelezésünket mindig gyötri ő.
S ha a Gizikétől  hozok bélyeget,
Egész nap kutatja rajt’ a vízjelet…” – amivel arra is utalt, hogy a bélyegek hátoldalán titkos írás is lehetséges.

Üzemi színjátszóként a „Szabad szél” című szocialista operettben eljátszotta az egyik matrózt, az előadás előtt néhány pohár bort is fogyasztva, amitől alakítása annyira hiteles lett, hogy a közönség az egész szovjet haditengerészetet alkoholistának minősítette.

Pestszentimrei lakásukon többször tartott ún. bulit a szomszéd, erősen polgári beállítottságú Marival és hasonszőrű társaival – nem éppen szocialista ifjakhoz méltó magatartást tanúsítva. (Zárójelben említem meg: ez a bizonyos Mari 1956-ban disszidált, T. Imre csak azért nem tette ezt, mivel barátnőjét lecsukták, és ő beijedt. Bár T. Imre szerint azért nem disszidált, mert nem akarta itthon hagyni özvegy édesanyját, és nem akarta elhagyni a hazáját. Indoka azonban – szerintem – erősen megkérdőjelezhető.)

T. Imre katonaidejét mint egyszerű honvéd „vészelte át” – ahogyan ő ezt kijelentette. Mint ifi vezetőnek túl sok elfoglaltsága volt, ezért munkájában, a szocialista felajánlások teljesítésében lemaradt, így kénytelen volt normacsalást elkövetni, ami miatt már a bevonulása utáni hónapban Budapestre utazhatott ügyének tárgyalására – miközben újonc bajtársai kemény kiképzésben vettek részt. Így úszta meg a tiszthelyettesi előléptetést, amit kiváló magaviselete alapján méltán kiérdemelt volna. És emiatt csak két évig szolgálta a Magyar Népköztársaságot fegyverrel a kezében.

Nevezett klerikális beállítottságát mutatja, hogy iskoláit a premontrei – papi – gimnáziumban kezdte. Már ifjúmunkás volt, amikor a vállalat igazgatójának titkárnőjét – férjes fiatalasszonyt – fondorlatos módon a Szent István Bazilika megtekintésére csábította ahelyett, hogy egy csendes presszóban tárgyaltak volna a vállalat és az ifjúsági mozgalom dolgairól.

T. Imre 1955-ben nősült – természetesen templomi esküvőt tartott, amelyre több kollégáját is meghívta –, ezzel is demonstrálva hovatartozását, képmutatását. Előtte cimboráival legénybúcsút tartott, amely után a pestszentimrei útépítésnél kitett jelzőlámpát eltulajdonították. E tudatos, szabotázs cselekedetet sikerült megúsznia a rendőrség éberségének elaltatásával. Későbbiek folyamán jó viszonyt tartott fenn az erdélyi alapítású unitárus egyház lőrinci lelkészével – későbbi püspökkel –, akivel bizonyára megtárgyalták az erdélyi magyarság helyzetét, aláásva ezzel is a két nép őszinte barátságát. Gyermekeit is vallásos nevelésben részesítette: beíratta hittanra, az iskolai szülői munkaközösség rosszallását is kiérdemelve.

Kedvenc időtöltése volt a filmtörténet tanulmányozása, különös tekintettel a háború előtti, jobboldali művészek alkotásaira és a dekadens nyugati – főleg amerikai – filmekre. Jellemzően Gárdonyi Géza „Isten rabjai” c. regénye – mely köztudottan Szent Margitról szól – volt T. Imre egyik kedvenc olvasmánya.

1955-ben jelentkezett a Színiakadémiára. A felvételin – megtévesztő módon – Vlagyimir Majakovszkij: „Ivan Kozirev vasöntő munkás dala arról, amikor új lakásba költözött” című gyönyörű szocialista költeményét mondta el – bizonyára nem kellő átéléssel és pátosszal, minek utána a Főiskolára – természetesen – nem vették fel. Ellenben sokkal nagyobb átéléssel mondta másutt Vörösmarty Mihály „A vén cigány” c. versét, különösen kihangsúlyozva a „Lesz még egyszer ünnep a világon” kezdetű részt, amelyet az egyik kedvenc, fasiszta színész, Tímár József előadásában példaképének tekintett.

Átvéve a nyomda üzemi lapjának szerkesztését, fondorlatos módon nem annyira a termelésről, a vállalati pártvezetés tevékenységéről számolt be, hanem verseket, színész-interjúkat és utazási beszámolókat csempészett a lapba. Utazásai során rendszeresen látogatta a templomokat, a múzeumokban főleg a reneszánsz kor műveit csodálta, még véletlenül sem a modern vagy szocialista művészet munkáit. Moszkvában, a Lenin Mauzóleumban egy kislány megjegyzésén csak mosolygott, miszerint Lenin olyan, mint egy viaszbábu. Nem utasította rendre a tízéves gyereket, és elfelejtette jelenteni az esetet.

Kapcsolatot tartott fenn útitársával, Vas Zoltánnal, az egykori kommunista polgármesterrel, aki levélben írta meg neki, hogy készül a harmadik könyve, éppen az, ami körül nagy vita keletkezett később, és amit erősen cenzúrázva adtak ki. A pártból addigra már kizárt idős politikus lakásán titkos beszélgetést is folytattak, hogy miről, sajnos csak T. Imre tudhatja, az ÁVH már nem foglalkozott Nagy Imre egykori munkatársával, Vas Zoltánnal. Egy drezdai útja során T. Imre rávette az idegenvezetőt, aki sörözni invitálta a csoportot, hogy inkább a Zwinger burcsoá kincseit tekintsék meg, és később lelkesen bámulták feleségével együtt a Meisseni Porcelán Múzeum rendkívül giccses gyűjteményét.

Mindezeket én, Góliát titkos ügynök azért jelentem, hogy T. Imre további megfigyelését javasoljam. Jelenleg egy kulturális folyóirat szerkesztője, azt állítva, hogy nem foglalkozik politikával. Ettől függetlenül rendszeresen hangoztatja a szeretet erejét, a béke fontosságát, a háborúk igazságtalanságát, embertelenségét. Mindez álnokság, kétszínű magatartás a részéről, mert – véleményem szerint – aki a hetvenes, nyolcvanas években nem vett aktívan részt a békeharcban, csupán dolgozott, és a legkritikusabb időkben sem állt be a Párt tagjai közé – ezzel is bizonyítva kívülállóságát –, az mindenképpen gyanús. Éppen ezért, amennyiben még létezik a Szolgálat, felajánlom további munkámat, a jelenleg is furcsa nézeteket valló T. Imre további megfigyelését.

                                                                                                                                                         Tisztelettel: GÓLIÁT



♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©