Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

PRÓZA

Sz. Pőrdy Mária

Betűvetés felnőtt korban

Margitka 35 éves korában egyedül maradt három gyerekkel.

– Még élhetett volna! – mondták vigasztalón a rokonok, ismerősök. Persze, hogy élhetett volna! Ötvennyolc év még nem az öregkor. Fiatal feleség, két kamasz fiú és a középiskolát éppen befejezett lánygyerek mellett éppen nem!

Az agyvelőgyulladást okozó vírust nem érdekelték a körülmények. Gazdát keresett és talált Kálmánban. Mire azonosították, az orvosok már nem tudtak segíteni.

A család élete gyökeresen megváltozott. A fiúk esetében középiskoláról szó sem lehetett. Az általánosban nem jeleskedtek a tanulásban. A fodrász szakma ígéretesnek tűnt. Már a tanulóévek alatt lehetett pénzt keresni, ha sikerült állandó vendégkört kialakítani.

A nővérük mindig is hajtós, az élmezőnyt alább nem adó tanulók közé tartozott. Testvérei a haverok előtt csak strébernek nevezték. De amikor a postás meghozta a sikeres egyetemi felvételről szóló értesítést, ők is eldicsekedtek vele.

Hárman maradtak, anya és fiai. A lány a vidéki egyetem kollégiumában lakott.

Margitka minden nap hajnali négykor kelt. Elkészítette maguknak a napi harapnivalót. Jobb helyeken uzsonna volt a neve. A spájzból behozott két bögre aludt tejet.  Az asztalra állította, hogy a fiúknak az iskolába futás előtt valami kerüljön a gyomrukba. Aztán elindult a majd’ három kilométerre levő kosárfonó műhelybe, ahol hat órakor kezdődött a munka. Ügyes kezű, jó munkás volt. A kéthetenkénti elszámolás alapján a brigádjuk mindig száz százalékon felül teljesített. Ha kellett, maradtak túlórázni is.

Munka után általában a lakásához közeli boltban vásárolt. Többnyire kenyeret meg tejet. Néha tíz-tizenöt deka parizert. Igazságosan elosztotta a két fiú között, hogy ne mindig zsíros kenyeret egyenek. Igaz, az legalább finom volt, nem bolti műzsír. Ő sütötte ki zsírszalonnából. A tepertő darabokat apróra vágta, azzal szórta meg a zsíros felületet. Került rá zöldpaprika, lila hagyma, uborka, mikor mit talált a spájzban. Aztán a Zöldértben átvette a neki félretett két kiló tisztított almát. Kicsit bebarnultak, „rozsdásak” voltak, ahol kivájták belőlük a rothadó részeket, de örökké éhes, nagyétkű kamasz fiai nem válogattak.

Megérkezett az első képeslap és levél a lányától, amire Margitka nem tudott válaszolni. A nevén kívül ugyanis mást nem tudott leírni. Néhai férje még a házasságuk első éveiben megtanította olvasni. Az írás tanulásához azonban az asszonynak nem volt türelme. Úgy érezte, az ujjai nem engedelmeskednek neki. Ceruzája csak a papírt szántotta, volt, hogy át is szakadt a nagy erőlködésben.

A begyújtásokhoz félretett, régi vonalas füzetből tépett ki lapot, és munka után meglátogatta kedves ismerősét, akivel sok évig egy házban laktak. Megkérte, írna-e a lányának pár mondatot a nevében. Meg a borítékot is címezze meg, hogy feladhassa a postán. Margitka lediktálta, hogy a levelet Irénnel íratja, mert az írás továbbra sem megy neki és hogy jól van, a fiúk is. Meg azt is, hogy szépek a hegyek a képeslapon, de ő nem szeretne ilyen helyen lakni.

Nem sűrűn, de jöttek-mentek a levelek. Otthonról többnyire lényeget érintő, szűkszavú hírekkel.

A harmadik szemeszter vizsgaidőszakában, karácsony előtt ismeretlen, kusza írással címzett boríték érkezett. A félbehajtott füzetlapon pedig két sorban, rendezetlen betűkkel ez állt: „Kislánom jolvagyok tudasad az érkezésed anyu.”

Nem tudta mire vélni, hogy anyja mással íratott levelet. Gyorsan válaszolt hát, hogy a következő héten, ha az égiek is úgy akarják, meglesz az utolsó vizsgája. Pénteken megy haza a szokásos vonattal.

Anyja kijött elé az állomásra. Útközben hazafelé elmondta, ő írta a levelet. Ez az ő karácsonyi ajándéka. Csak azon izgult, hogy a címzést el tudják-e majd olvasni a postán. Irénke tanította a betűvetésre és bíztatta, hogy már egyedül is képes rá. Tudja, nem ír szépen. Azért kérdezi, hogy nem szégyelli-e az egyetemi társai előtt? Vagy írassa továbbra is Irénkével?

– Dehogy! – tiltakozott a lánya, és még szorosabban karolta az anyját. – Büszke vagyok rád, és apa is az lenne, ha élne! Ennél szebb ajándékot senki sem tudna nekem adni. És… minden leveledet a szereteted üzeneteként várom.

Mire kijártam az egyetemet, anyukám a helyesírást is többé-kevésbé elsajátította. Hagyatékában nyolc teleírt füzetet találtunk. Amikről életében szemérmesen hallgatott, ezekben a füzetekben elmesélte.

*


.
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©