Verasztó Antalt
íróként, költőként már
több évtizedek óta ismerem. Még a
KÖRÖSTÁJ írói,
újságírói találkozóin volt
szerencsénk találkozni, eszmecserét folytatni.
Eddig 30 kötete jelent meg, ebből három verseskötet,
16 helytörténeti írásokat tartalmazó
könyv, 6 pedig prózai írásokat tartalmaz. A
Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett író,
költő, helytörténész Orosháza és
környéke helytörténeti értékeit,
múltját örökíti meg az utókor
számára. Ahogy az UTÓSZÓ-ban írja:
„…Ezeknek az írásoknak – ha úgy
tetszik – nincs igazi műfajuk, nem útinaplók, a
valóságból merített élmények,
felejthetetlen mindennapi történetek, melyekben – mi,
szereplők – próbáltuk megérteni, mit
üzen nekünk a föld… és tudtunk
örülni a pusztából felénk
sugárzó apró örömöknek.”
E kötettel a 2022-ben 58 évesen elhunyt Verrasztó
Gábor író, Podmaniczky-díjas
helytörténészre,
újságíróra emlékezik a Budapest, II.
kerület Emlékérmes kutatója, aki Krúdy
Gyuláról is megemlékezik írásaiban.
Neki ajánlja a könyvet, aki pár éve
költözött vissza Kardoskútra, hogy nyugodt
életkörülmények között folytathassa
írói, helytörténészi
munkásságát. Verrasztó Gábor
Krúdy Gyuláról megjelent írásai
ismertek voltak a Krúdy Körben is.
Verasztó Antal e könyvben nem karaktereket,
embertípusokat, hősöket tesz közszemlére, hanem
azok mindennapi életét igyekszik ábrázolni,
a valóság perceiben, vagy napjaiban visszaadni, ahogy ők
ezeken a tanyákon, a külvilágtól
elzárva, de mégis a Világmindenségben
élnek. Ahogy „A PUSZTA” című
írásában írja a kötetben:
„…a hiányzó csendességet nem kellett
keresnem, ott lebegett a puszta felett.” Ez a
„csendesség”, ember közeli pusztai lét
adjon számunkra a mindennapi tettre, egy életre
megbecsülést, élet-értékrendet. A
tanyán élő emberekben ez a fajta
„élet-értékrend” külön
megmutatkozott az életvitelükben, gondolkodásukban
és cselekedeteikben. Mint tapasztaljuk az „OLASZÉK
TANYÁJÁN” című írásban is. A
vendéglátó Ernő – aki
régészettel foglalkozik –, ahogy
megérkezett az író, egy tanyasi szokással
lepi meg a vendéget: „…Ha megbocsátasz, a
viszontlátás örömére, mielőtt hellyel
kínállak, előbb töltök egy kis eredeti
törkölypálinkát.” Ez a
vendégfogadó, vendégváró
szokás Magyarországon más
tájegységekben, vagy Erdélyben is ősi
szokás. Vagy például a házigazda Ernő
Édesapjának megnyilvánulása a
húsétel fogyasztásról: „A
pásztor ember soha nem kedvelte a madárhúst, se a
halat.” A pásztorembernek is, a tanyákon élő
embereknek is megvoltak, megvannak a régi
szokásaik. Ehhez ragaszkodtak. Az új, bejött
szokás-magatartásoknak soha nem engedtek. Ez így
volt rendjén.
A „FAKERESZTEK A PUSZTAI TEMETŐBEN” című
írás is elgondolkoztat a Múlt emlékein. A
régészt – Ernőt – a temető nem csak
„néhány korhadt fa fejfára, homokkő
síremlékre” emlékezteti. „…a
temető a régész számára mást jelent,
felbecsülhetetlen kincseket, a múltunkat rejtő lelőhelyet.
Hivatásunk gyakorlása közben egy letűnt világ
vesz körül bennünket.” Szerzőnk folytatta az
eszmecserét Olasz Ernő házigazdával, a
régésszel, aki a pusztáról még
így nyilatkozott: „Magam is tudom, bárhol él
az ember, természet veszi körül, de a puszta az
más! Itt a messzeség látványa, hangok,
színek és illatok vesznek körül. Az
akáclombok alatti kellemes langy, a levegőt pedig kellemes
búgása tölti be.” Csodálatos
nyugodtság, a „végtelen” veszi
körül a pusztai embert és a természet
csodás élővilága, amivel eggyé
válik…
De ilyen különleges a „pusztán kibontakozott
szerelem” is. Az „IDŐVARÁZSLAT” című
írásban írja: „Verával
való találkozásunk a cirokvágás
idején történt, akinek volt ilyen vetése, az
ez idő tájt takarította be. A borús idő elől Vera
a Fehér-tó partja közelében
álló üres juhhodályba hordta a
levágott kalászból kötött
kévéket. Élmény volt megpillantanom, mikor
felém közelített szél fésülte
frizurájával, valóságos kócos
kisangyalnak láttam.” Végül is, ekkor nem lett
„szerelmi kaland”, de a szerelem fellángolt a
szívekben. Végül szomorúan
értesült Vera ikertestvérétől,
Annától: „Vera már nem vár
többé rád ezen a földi világon.”
(Érdemes ezt a prózai írást is végig
olvasni.)
A „NÁDFEDELES” című írása is
a tanyai élettel foglalkozik és zárja a pusztai
élmények sorát. A távoli rokonához,
Nagy Samu bácsihoz két fia is elkísérte,
Antal és a kicsi Gábor, akiknek ez a kiruccanás
külön élmény volt. Már maga az út
is élményt nyújtott e homokos úton
biciklivel, úgy az ifjú Antalnak, mint Gábornak,
aki az apja biciklijére szerelt gyermekülésen
utazott „tanyát” látni. A tanyasi élet
sokszínűségét megtapasztalva és Samu
bácsi élethű meséi nagyon megfogták őket,
főleg Anti fiút, aki így szólalt meg: „Mi is
lakjunk ilyen tanyán, apa, közli kettőjük
kívánságát képviselő Anti
fiam.” Ezt hallva Samu bácsi már sorolta is a
tanyai élet szépségét, előnyeit…
Ezekkel a sorokkal zárom e könyv
bemutatását, mert a mai világban minden tanyasi
élmény külön irodalmi értékű
kincs az utókor számára. Ezt írja a szerző:
„A nádfedeles” tanya történetét
azért választottam a kardoskúti
pusztáról szóló írások
befejezéséül, mert fiaim valóságos
szereplői voltak a történetnek, nélkülük
az emlékezés hiányt szenvedett volna.”
Ez az emlékezés a 2022-ben elhunyt Gábor
fiára is emlékezés. Emlékezés, s
ugyanakkor a természet, az alföldi puszta
szépségének, értékének
örökös megőrzése a magyar hon csodás,
varázslatos kincseinek megörökítése is
egyben. Hozzá a fekete-fehér és színes
fotók ezt még jobban kiemelik, gazdagítják.
A KÉPMELLÉKLET külön múlt-idéző
kincs…
Nagyon nagy szeretettel, igaz zalai zajki szívvel tudom
ajánlani a kedves Olvasók figyelmébe
Verasztó Antal „Pusztai találkozások”
című prózai írásait, emlékeit. A
könyv Napkút Kiadó Kft. kiadásában, az
Érdi Rózsa Nyomda nyomtatásában,
2022-ben, 138 oldalon jelent meg. Címlapkép: Szarka
Erika fotója.
*
