Örökké virágáruslány
PRÓZA
M. Csóti Ágnes
A kis rozsdafarkú monológja…
Csíp – csíp, itt vagyok!
Itt ülök a korláton. Lám, itt az ősz,
és alig van mit ennem. Hiába kerestem a száraz
vadszőlő ágak között valamit, már látom,
alig bújik meg egy-két finom bogyófalat. Tudom, ti
gondoltok rám, már tavaly is leltem azért itt
eledelre. Ez a kedves kis erkély, ahol még a vadszőlő is
megterem – csíp –, hát szívesen
repültem felétek. Igaz, rovarevő vagyok, de szeretem az
édes magokat, itt néha találok pár
falatnyit. Csak nézem, hogy a kicsinyke ágak
között akad-e még néhány csipegetni
való, hogy a hosszú tél előtt még
bekapkodjak néhány falatkát, csíp –
csíp. Azért jó, hogy megpillantottam az
ágak között megbúvó apró kis
magvakat. Látod, most ide szálltam bátran. Kicsit
pihenek még, mert hosszú az utam, és bírnom
kell az esőt, a szelet, ami hátára kap, és
röpít a messzeség felé. Viszlát,
kedves teraszos vadszőlő, itt fent a magasban, jó, hogy nem lent
kerestelek, lám, te jöttél fel hozzám,
csíp – csíp! Jövök hozzátok
jövőre is!
*
.
|